DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Russell: Közelebb voltunk a Red Bullhoz és a Ferrarihoz

Biztos volt a nyolcadik rajthelyről való felzárkózásban, de a vártnál is erősebb tempóra volt képes a Mercedesszel a fiatal brit – igaz, ez még nem a vágyott teljesítmény és a pattogás sem tűnt el.

George Russell az időmérős slick gumis kockáztatásnak köszönhetően csak a nyolcadik helyről vághatott neki a Formula-1-es Kanadai Nagydíjnak, de Esteban Oconon és a Haasokon hamar áthámozta magát, Fernando Alonsót pedig azzal előzte meg, hogy a spanyol nem cserélt kereket egyik virtuális biztonsági autós szakasz alatt sem, míg ő igen. A Mercedes-pilóta ezzel negyedik lett, amivel ugyan hosszú idő után ezúttal kikapott a csapattárs Lewis Hamiltontól, viszont továbbra is elmondhatja magáról, hogy mindegyik futamon az első ötben ért célba.

russell-montreal-futam-dppi



Ami viszont igazán örömteli volt Russell számára, hogy a tempójuk nem volt messze a két élcsapatétól – így értékelt a Sky F1 kamerái előtt Montrealban: „Biztos voltam benne, hogy el tudunk menni a Haasok és az Alpine-ok mellett. Egyértelműen aggódtunk amiatt, hogy Leclerc és Checo keresztül tud vágni a mezőnyön, de szerencsére magunk mögött tudtuk tartani őket. Végül a versenytempónk egyértelműen közelebb volt a Ferrarihoz és a Red Bullhoz, mint azt eddig egész szezonban láthattuk, de az igazi teljesítmény még nincs meg.”

Arra a kérdésre, hogy esetleg stratégiával még többet ki lehetett volna hozni a futamból, így felelt a fiatal versenyző: „Utólag minden könnyebb. Talán ki kellett volna állni kerékcserére az első VSC-fázis alatt, de nem hiszem, hogy az változtatott volna a végső helyezésemen. Az első és a második etapban is nagyon erős volt a tempóm, az utolsó szakaszban, az újraindítás után viszont nem tudom, miért, de nem igazán tudtam működésre bírni a gumikat. Kicsit kár érte, hogy valamelyest visszaestem és nem tudtam harcolni, de így is jó pontokat jelent a negyedik hely a csapatnak, a Mercedes pedig visszatért a dobogóra.”

Természetesen a hétvége egyik slágertémája ismét a pattogás volt, főleg a Mercedes kapcsán, így ez a kérdés is előkerült a versenyt követően: „Huplis volt egyértelműen a menet. Nem delfineztünk, csak sokat pattogtunk az egyenesben, odaütődött az alja az aszfaltnak” – mondta el Russell. A brit hangsúlyozta: rengeteg tényező – például a szél vagy a pálya felülete – befolyásolja, hogy mennyire pattog éppen a W13-as, így a jelenség nyilvánvalóan nem tűnt még el, ráadásul a második padlólemez-rögzítő sem vált be, amit az FIA direktívája után próbáltak ki, ezért is került le az autóról szombaton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: