Tony Brooks talán kevésbé ismert neve a Formula-1 történetének, de fénykorában, az 50-es évek végén hat nagydíjgyőzelmet szerzett, 1959-ben pedig a Ferrarit vezetve Jack Brabham fő ellenfele volt a világbajnoki harcban. Két másik történelmi mérföldkő fűződik pályafutásához: 1957-ben Stirling Moss-szal megosztva a Vanwall pilótájaként a Brit Nagydíjon megszerezte az első brit konstruktőri futamgyőzelmet, egy évvel később pedig ugyanezzel a csapattal az először kiírt konstruktőri világbajnokság megnyerésében működött közre.
A Formula-1-ben csupán hat szezont eltöltő Brooks önszántából hagyta el a Ferrarit egyetlen év után, ezzel a döntésével pedig sosem nyílt újra esélye a világbajnokság megnyerésére. Meggyőződése azonban, hogy a távozásnak köszönhette hosszú életét, hogy számos vetélytársához hasonlóan nem lelte a halálát a versenypályán a sikert hajszolva. Két nagy balesetet élt túl: Formula-1-es bemutatkozásán kirepült az autóból, Le Mans-ban pedig felboruló autója alá szorult, melyet eltalált egy másik ellenfél. Előbbi egy évvel, utóbbi néhány héttel az említett silverstone-i futamgyőzelem előtt történt.
A Formula-1-et túlélő Tony Brooks a legidősebb életben levő nagydíjgyőztes volt egykori csapattársa, Stirling Moss 2020-ban történt halála óta. A Formula-1 legidősebb futamgyőztesének – egyben világbajnokának – címét ezentúl a 82 éves Jackie Stewart viseli.
A civilben fogásznak tanuló Brooks pályafutásáról a Retro rovatban írtunk részletes cikket néhány évvel ezelőtt. Innen emlékezünk egy megmosolyogtató történettel a száguldó fogorvosra:
Húszéves korától klubversenyeken indult, 1955-ben néhány bajnokságon kívüli hazai Formula-1-es futam is becsúszott egészen elfogadható eredményekkel. Így is igazi meglepetésként érte, amikor a Connaught felkérte, hogy vezesse autójukat Szicíliában, a Syracuse GP-n. Brooks megnyerte a versenyt, a világbajnokság két olasz sztárját, Luigi Mussót és Luigi Villoresit maga mögé utasítva. Történelmi eredmény volt, brit versenyző hazai autóval ugyanis 31 éve nem győzött külföldön.
Ami Brookst illeti, egy kínos közjáték legalább annyira maradandó emlék maradt, mint a győzelem ténye. Fájós kezét egy kendővel kötötte be, és mivel kezei foglaltak voltak, a fogát használta, hogy meghúzza. Balszerencséjére, ugyanis elfeledkezett arról, hogy az egyik első fogon ideiglenes korona volt, amely nem bírta a nyomást, és kiesett. Hiába kereste a földön, nem találta meg. Brooks könnyen feltalálta magát, és ebben az esetben az sem elhanyagolható, hogy fogorvosnak tanult: vele volt tartalékban egy másik korona, ezt erősítette a rés helyére.
„Csak ragasztóanyag nem volt, ami ott tartotta volna. Azon kellett ügyeskednem, hogy a felső ajkammal a helyén tartsam a középső metszőt, miközben néhány szót is elmotyogok a díjátadón. Furfangos feladat volt.”
Nyugodjék békében Tony Brooks!
