DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Sajtó: Sainz kétéves szerződést akar, a Ferrari nem

Német lapértesülések szerint azért késhet a spanyol versenyző hosszabbításának bejelentése, mert a pilóta és a csapat egyelőre nem tudott megállapodni az új kontraktus időtartamáról.

Carlos Sainz 2021-ben csatlakozott a Ferrarihoz, tavalyi produkciója pedig olyannyira meggyőzte a vörösöket, hogy már a szezonkezdet előtt arról beszéltek, hogy rövidesen hosszabbítani fog a pilóta. Nemrég maga a spanyol és Mattia Binotto csapatvezető is úgy fogalmazott, hogy szinte már minden részletben megállapodtak, a hivatalos bejelentésre azonban még mindig nem került sor.

sainz-ferrari-aus-2022



Az F1-Insider.com portál azt is tudni véli, hogy mi ennek az oka. A német lap értesülései szerint Sainz ugyanis két évre szeretne aláírni a Scuderiával, a maranellóiak azonban inkább egy plusz egy évben gondolkodnak, opcióval a 2024-es idényre, ezzel is nyitva tartva a lehetőségeiket – az ebbéli eltérés okozhatja azt, hogy a pozitív megnyilvánulások ellenére még mindig nem jelentették be Sainz maradását.

A fiatal pilóta 2022-ben eddig felemásan szerepel, hiszen bár két dobogós helyezést is begyűjtött már, teljesítménye egyelőre elmarad a világbajnokságot is vezető Charles Leclerc-étől, a melbourne-i kiesése révén pedig a monacói el is húzott tőle az összetett tabellán.

Az idézett német szakoldal egyébként Mick Schumacher helyzete kapcsán hozta elő a Sainz-szituációt: a Haasnál szereplő német korábban már kifejtette, hogy készen áll a bevetésre a Ferrarinál, ha esetleg lenne hely számára – márpedig ezt befolyásolhatja a spanyol szerződése, hiszen Leclerc 2024-ig biztosan a Scuderiáé, s ha Sainz is hosszabbít, akkor Schumachernek még biztosan több évet kellene várnia az esetleges előléptetésre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: