DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Verstappen: Erősebben térünk vissza Dzsiddában

A bahreini dupla nulla ellenére is bizakodók a Red Bull F1-es versenyzői, akik már várják, hogy Szaúd-Arábiában végre eredményekre váltsák az RB18-asban rejlő potenciált.

Max Verstappen a szezonnyitó nagy részében a második helyen haladt, sőt egy ponton még a vezetésért is harcolt a későbbi győztes Charles Leclerc-rel, végül azonban pont nélkül távozott Bahreinből, miután az üzemanyagrendszerrel kapcsolatos hiba miatt kénytelen volt kiállni a hajrában – ahogy egyébként Red Bull-os kollégája, Sergio Perez is. A végeredmény ellenére bőven talált pozitívumot a hétvégében a világbajnok, aki bizakodva várja a soron következő Szaúd-arábiai Nagydíjat:

verstappen-redbull-bahrein



„Mindannyiunk számára nehéz volt lenyelni az előző hétvégét, csapatként együtt nyerünk és veszítünk, és erősebben fogunk visszatérni ezen a héten” – mondta el a holland a Red Bull előzetes közleményében. „Jó csomagunk van és versenyképesek voltunk Bahreinben, szóval vannak elraktározható pozitívumok a hétvégéről, és még hosszú szezon áll előttünk, még csak az első versenyen vagyunk túl.”

„Ami Szaúd-Arábiát illeti, a pálya még mindig elég új számunkra, tavaly kihívást jelentett a páratartalom, emellett változtattak néhány apróságon a láthatóság szempontjából az első szektorban, szóval kíváncsi vagyok, most milyen lesz. Nagyon gyors pályáról van szó, nagy tempójú egyenesekkel, az idei autók viszont nehezebbek, szóval érdekes lesz látni, hogyan fognak teljesíteni. Várom már, élvezetesnek ígérkezik!”

A dobogós pozícióból kieső Perez is hasonló gondolatokat fogalmazott meg a második futam előtt: „Nehéz volt Bahrein, egy körre voltam attól, hogy dobogóval indítsam a szezont, de bízom a csapatban, és közösen dolgozva túl fogunk jutni ezen. A pozitívum, hogy hosszú még az évad, gyors az autónk és egész futamon versenyképesnek éreztem magam. Remélem, hogy ezt a tempót át tudom menteni és az időmérőtől kezdve ki tudom hozni Dzsiddában. A tavalyi futam őrült volt, nagy kihívást jelent a pálya, és ez még inkább így lesz az új autókkal. Sajnos 2021-ben nem értem célba, szóval egy tiszta versenyt szeretnék, amelyen kihozhatom a teljes potenciált az autóból.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: