DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Miben más Norris, mint Vettel és Verstappen?

Az a Daniel Ricciardo válaszolt erre a kérdésre, aki korábban a két világbajnok kollégája volt, most pedig az ifjú brit csapattársa. Az ausztrál elmondta: nem meglepte, inkább lenyűgözte őt Norris.

A 2021-es Formula-1-es szezonban a McLarennél alakult ki az egyik legmeglepőbb eredmény a csapaton belüli párharcot illetően, hiszen a mindössze harmadik évét töltő Lando Norris az idény jelentős részében felülmúlta a jóval rutinosabb és bizonyítottan nagydíjgyőztes Daniel Ricciardót – még ha Monzában utóbbi is aratott diadalt. De vajon magát az ausztrált váratlanul érte-e, hogy a fiatal brit ilyen teljesítményre volt képes? Ricciardo a RacingNews365.com szakoldalnak nyilatkozva erről:

„Bizonyos szempontból… nem akarom azt mondani, hogy meglepődtem, hiszen mi húszan kerülünk be a rengeteg jelentkezőből, szóval mindig valaki roppant tehetségesre és gyorsra számíthatunk. De nem igazán lehetünk biztosak ennek a szintjében” – magyarázta. „Őszinte leszek: talán az F1 világából többekhez hasonlóan tudtam, hogy Lando jó, de azt nem, hogy mennyire, és szerintem ezt a szintet a lehető legmagasabbra helyezte tavaly.”

ricciardo-norris-mclaren



„Nem találok más szót a meglepetésre, mert nem voltam meglepődve. Azt hiszem, le voltam nyűgözve – ez talán jobb szó – a képességei és az által, amilyen szintre jutott az autóval. Nekem ez nyilván olykor nehéz volt, nem mindig voltam ott, de biztató volt látni, hogy el lehet jutni olyan szintre az autóval. Utána rajtam állt, hogy megpróbáljak rájönni, hogyan.”

Ricciardónak nem először van roppant erős csapattársa az F1-ben: a Red Bullnál versenyzett a már akkor is négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, valamint a tavaly révbe érő Max Verstappen mellett is. Az ausztrál pilóta őket is összevetette Norrisszal:

„A pályán kívül mindenki nagyon más volt. Vettel éppen négy vb-cím után járt: ő volt az idősebb srác a csapatban, én pedig az újonc. Nagyon érett volt a hozzáállása: úgy volt vele, hogy ’ez az, amit akarok’, de ezt nagyon tiszteletteljesen csinálta. Nagyjából olyan volt, mint amilyennek elképzelhetjük őt a maga németes hatékonyságával. Talán több a hasonlóság Max és Lando között. Lando még mindig beleássa magát a részletekbe, azt mondanám. Max talán inkább érzésből vezet, Lando inkább belemegy a technikai értelmezésekbe. Úgy értem, mindig látom, hogy Max előbb távozik a pályáról, mint mi, erre próbáltam kilyukadni!” – tette hozzá nevetve.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: