DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ricciardo vezérré akar válni a McLarennél

Az ausztrál F1-es pilóta reméli, hogy több mint tízéves rutinjával irányt tud majd mutatni a wokingi alakulatnak – ahogy arra már a tavalyi küszködése során is volt olykor példa.

Daniel Ricciardo 2021-ben került a McLarenhez, ám az előzetes várakozásokhoz képest csalódáskeltően teljesített: noha Monzában futamot nyert, összességében gyengébben muzsikált, mint Lando Norris. Ennek ellenére az ausztrál hasznosnak találta a tapasztalatot, mivel elmondása szerint így tudta felismerni azt, mi is az erőssége, valamint arra is utalt, hogy ennek ellenére volt, amiben segíteni tudott a wokingiaknak.

ricciardo-2021-mclaren-dppi



Most ez utóbbit fejtette ki részletesebben, mivel Ricciardo úgy érzi, a háttérben már így is hasznos volt a McLaren számára: „Még a tavalyi szezon során, a küszködésem közepette is rengeteg olyan visszajelzést adtam, amellyel Lando is egyetértett” – idézi a MotorsportWeek.com szakoldal. „Még ha a pályán előttem is volt, akkor is azt mondta, hogy ’igen, valójában szeretném, ha az autó erre is képes lenne’. Szóval szerintem így is tudjuk hajtani egymást, hogy eközben javítsunk a csapaton.”

Ricciardo bízik benne, hogy az előttünk álló 2022-es szezonban még többet tud segíteni az istállónak a rutinjával az új szabályrendszerben, s ilyen téren a McLaren vezére lehet:

„Nem arról van szó, hogy túl akarom szárnyalni Landót a pályán kívül, egyszerűen csak megpróbálom vezérként beállítani magam. És mivel a 12. évemet töltöm a Formula-1-ben, az a minimum, amit elvárok magamtól, hogy némi útmutatást adjak a csapatnak. Ezért is vagyok izgatott az új autó miatt, mert lesznek olyan helyzetek, amikor úgy érzem majd, hogy ’ez erre meg erre emlékeztett régebbről’, ’így álltunk ehhez a problémához’ vagy ’ezt csináltuk, szóval próbáljuk meg most úgy’. Szóval várom az előttünk álló kihívásokat, és remélem, hogy a tapasztalatom nemcsak nekem, hanem a csapatnak is előnyére válhat.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: