Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. május 24. kedd
F1

„Túl csábító a nyolcadik vb-cím Lewisnak”

A honfitárs ex-F1-es versenyző, Damon Hill úgy gondolja, a Mercedes brit pilótája egészen biztosan ott lesz a 2022-es mezőnyben, mivel túlságosan is vágyik is a rekorddöntést jelentő újabb titulusra.

Továbbra sem csitulnak a Lewis Hamilton jövőjével kapcsolatos kételyek: a Mercedes versenyzője teljes némaságba burkolózott a drámai és vitatott körülmények között az ő vereségével véget érő tavalyi évadzáró óta, s egyes híresztelések szerint a brit azt fontolgatja, hogy emiatt hátat fordíthat a Formula-1-nek, amelyből Toto Wolff csapatvezető elmondása szerint is „kiábrándult”. Bár Wolff nemrég azt is hozzátette, hogy Hamilton távozása „vádirat” lenne a teljes sportág számára, Damon Hill a saját egykori tapasztalataira támaszkodva úgy érzi, honfitársa idén is ott lesz a rajtrácson:

„Nyerni akartam egy bajnokságot. Lewis már nyert hetet, szóval kicsit más a helyzet” – nyilatkozta az 1996-os világbajnok a Sky Sportsnak. „Közeledik a karrierje végéhez: lehet, hogy még sok éve van, de sok is van már a zsebében. Úgy is gondolhatja, hogy megtett mindent, amit tudott. De biztos vagyok benne, hogy túl csábító a nyolcadik vb-cím esélye, biztos vagyok benne, hogy vissza akar térni, megnyerni azt és mindezt eltemetni mélyen.

hamilton-2021-dppi-abudhabi



Hill, aki nemrég már üzent egyszer a hétszeres vb-első szurkolóinak, hozzátette: „Úgy gondolom, Lewis Hamilton rajongói sértve érzik magukat amiatt, ahogy a döntések hátrányba hozták és meglopták őt. Rengeteg a rossz érzés bennük. A holland tábor nyilván boldog, de valóban kielégítő volt, hogy így dőlt el a világbajnokság? Azt kell mondanunk, hogy nem volt az.”

Egyetért a brittel a Sky F1-es kommentátora, a száguldó cirkuszban ugyancsak egykor megforduló Martin Brundle is, aki nem hiszi, hogy Hamilton a visszavonuláson gondolkodik: „Egyáltalán nem, nem veszem be ezeket. Biztos vagyok benne, hogy Toto megkérdezte Lewist, hogy mit fog kezdeni ezzel. De a Mercedes-Benz elképesztően sikeres a Formula-1-ben. Lewis 37 éves és tudjuk, hogy a csúcson teljesít, hihetetlenül elkötelezett és versenyképes. Vissza fog térni.”

„Kicsit kényelmetlenül érzem magam amiatt, ha egy csapat vagy versenyző kezdi el megmondani, mi történjen a versenyirányításnál vagy bármely más pozícióban – ez kicsit a farok csóválja a kutyát esete. Ha egy Formula-1-es csapatfőnök lennék és a versenyzőm odajönne, hogy nem akarja folytatni, ha ez vagy az a pozíciójában marad, akkor megállnék és elgondolkodnék, hogy vajon elveszítette-e a motivációját. Nyilván szó sincs erről. Lewis újra itt lesz és keményebben fogja nyomni a gázt, mint valaha.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: