DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Andretti: Lehet sírni, de Hamilton igazából nem panaszkodhat a tavalyi év miatt

Az 1978-as világbajnok úgy gondolja, Lewis Hamilton saját magát károsítaná meg, ha nem indulna idén a Formula-1-ben. Szerinte a brit ne is panaszkodjon 2021 miatt, többször neki is kedveztek az ítéletek.

A száguldó cirkusz egyik élő legendája mindenképpen úgy véli, Hamilton nem hagy fel a versenyzéssel és ott lesz a 2022-es évad rajtrácsán. Az utolsó futamon valóban erősen vitatható döntéseket hozott az FIA, ám Andretti felhívta a figyelmet arra, hogy az egész évet tekintve Hamilton legalább annyiszor részesült számára kedvező ítéletekben és döntésekben.

„Nehéz más fejével gondolkodni, de én úgy vélem, a legjobb az lenne, ha elhatározná, kimegyek a pályára és megmutatom nekik, ki a gyorsabb. Én ezt tanácsolnám Lewisnak. Már önmagában az is óriási ösztönzés lenne számomra, hogy megnyerhetem a nyolcadik világbajnoki címemet, amivel egyedül kerülhetek az örökranglista élére. Milyen más csábítást akarhatnék még? Továbbra is minden adott számára ahhoz, hogy csatázzon, még rengeteg harc állhat előtte, én ezt helyezném előtérbe” – ecsetelte véleményét Mario Andretti a RacingNews365.com szakportálnak.

„Szerintem a rajongói is ezt akarják, hogy folytatódjon a történet és a remek csatározás a két csapat és a két kiváló pilóta között. Hogy idén versenyezni fog-e? Úgy gondolom igen, saját magának tenne rosszat, ha ilyen negatív módon egyszer csak kiszállna a sportágból.”

Andretti megerősítette, hogy Hamilton számára kedvező ítéletek is jócskán születtek 2021-ben


„Meglátásom szerint egyébként összességében ne is panaszkodjon a tavalyi év miatt. Nem foghatja a balszerencsére és a bírói döntésekre a vereséget, láthatjuk, hogy korábban mik is történtek az évben. Ott van például Silverstone, ahol kiütötte a legnagyobb riválisát a versenyből. Megsérült az autója, a versenyt piros zászlóval félbeszakították. Ezalatt csapata megjavíthatta az autóját, az elsők közül rajtolhatott és megnyerte a versenyt, miközben vetélytársát éppen a kórházban ápolták.”

„Max Verstappen egyértelműen megérdemelte a világbajnoki címet. Bár ő is tudja, hogy a zárófutamon valóságos csodára volt ehhez szükség, a csoda pedig Nicholas Latifi személyében el is jött, erre senki nem számíthatott. De éppen ez a szép ebben a sportágban, hogy az utolsó kör utolsó kanyarjáig bármi megtörténhet. Ezt mindenkinek el kell fogadnia.”

„Sírhatunk addig, ameddig piros hó nem esik, de nem ez az első és nem is az utolsó helyzet, amikor az utolsó pillanatban történt valami döntő fontosságú dolog. Az elejétől a végéig visszatekintve azt mondhatjuk, 2021 igazán fantasztikus évad volt” – tette hozzá Mario Andretti.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: