DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Albon: Káosz volt Szaúd-Arábiában

Ismét összecsapott a pályán Lewis Hamilton és Max Verstappen, a Dzsiddában történtek azonban sokakat megosztottak. Alexander Albon szerint egyfajta káosz alakult ki legutóbb.

Hatalmas harcot vívott a Szaúd-arábiai Nagydíjon a világbajnoki cím két fő várományosa, azonban a verseny, valamint a futamgyőzelemért folyó csata körülményei elég sok kritikát kaptak. Ezzel kapcsolatban sokan elmondták már a véleményüket, most a Williamsnél jövőre visszatérő pilóta, Alexander Albon is így tett.

A 25 esztendős versenyző szerint nehéz lenne azt kiemelni, hogy melyik volt a Hamilton-Verstappen párharc eddig csúcspontja.



„Szerintem minden egyes futamon egyre jobban kiforrja magát ez a dolog, és az ember azt gondolja, hogy oké, ez szoros volt, de mondjuk úgy, ez volt a csúcspontja. Ugyanakkor úgy érzem, hogy ez egyfajta káosszá fajult, hogy őszinte legyek. Élvezem, és valószínűleg mindannyian élvezzük, de úgy tűnik, hogy sokkal több dolog történik a stewardok szobájában, mint a pályán” – idézte Albon szavait a PlanetF1.com

A thai versenyző úgy gondolja, mindkét pilóta tisztában volt azzal, mi történt az ütközés előtt.

„Lewis tudta, hogy mit csinál Max, és ez egészen addig a pontig ment el, amikor a DRS által egyre közelebb került, majd mindketten próbáltak biztosra menni, hogy nem lesznek elől, egészen addig, amikor már szinte sétatempóban haladtak. Ez volt az a pont, ahol nyilvánvalóan történt némi érintkezés” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: