DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Rossz hír Hamiltonnak, Perezben még bőven maradt tartalék

A pénteki második szabadedzésen Max Verstappen és a két Mercedes mögött Sergio Perez végzett negyedikként. A mexikói azonban elárulta, lesz még jobb is a tempója, ami rossz hír Hamiltonéknak.

A hosszú etapokon mutatott köridőkkel már most is elégedett Sergio Perez, aki hazai közönség előtt versenyezhet ezen a hétvégén, ezúttal egy igazán ütőképes autóval. Az egykörös tempóján még jócskán tud javítani a mexikói, aki pedig ezzel saját magán kívül Max Verstappennek is nagy szolgálatot tehet, amennyiben a Mercedesek elé kerül.

Az első szabadedzésen Perez a poros pályán megperdült és kicsit összetörte a hátsó vezetőszárnyát. Ennek cseréje miatt értékes időt veszített, amit a pályán tölthetett volna a délelőtti edzésen, de délután már gond nélkül körözhetett és bő fél másodperccel csapattársa mögött negyedikként végzett, alig egy tizeddel elmaradva a Bottas-Hamilton párostól.

„Nagy kár, hogy az első gyakorláson megtörtem az autót és ezzel extra munkával láttam el a srácokat, de ezt leszámítva igazán pozitív napot zárhattam. Sokkal jobban viselkedett az autóm a hosszabb etapokon, mint az időmérős szimulációnál, úgyhogy még jócskán látok potenciált abban, hogy az egykörös tempómon javítsunk” – mondta el a Red Bull sajtóközleményében Sergio Perez.

Perez meglátogatta a falat délelőtt, de délutánra sokat gyorsult


„Egészen kis különbséggel maradtam le a Mercedesektől, biztos, hogy nagyon szoros versengés lesz az időmérőn, de megvan az esélyünk, hogy kisajátítsuk az első rajtsort a két Red Bullnak. Most úgy tűnik, nagy az előnyünk a Mercedesszel szemben, de nem szabad egy pénteki nap után előre ítélkezni, úgy gondolom, szombaton sokkal szorosabb lesz minden, érdekes lesz.”

„Nagyszerű érzés azt látnom, hogy ekkora támogatást kapok a közönségtől. Ha körbenézek, mindenki rettentően lelkes, ez pedig csak tovább emeli a teljesítményemet. Mindig, amikor csak leállítottam az autót, könnyedén hallhattam a rajongók hangját és ez még csak a pénteki nap volt. Nagyon hálás vagyok a szurkolásért” – tette hozzá Perez.

Képes lesz Sergio Perez a Mercedesek elé keveredni az időmérőn, netán még csapattársát is meglepi?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: