DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

„Ez csapatsport, része a csapatutasítás”

Mexikóba érkezve nem tudja a Red Bull, melyik ujjába harapjon. Szeretnék természetesen a helyi hős, Sergio Perez diadalát látni, de a szezonnak nem abban a szakaszában járunk, ahol ez észszerű lenne.

Sergio Pereznek volt már része sikerekben Formula-1-es karrierje során, most azonban egy olyan forgatókönyv is lehetséges, amit garantáltan az egyik legszebb emlékként őrizne. Győzelemre esélyes autóban ül, abban az évben, amikor hazája egy év kényszerpihenő után visszatért a száguldó cirkuszba.

A mexikói szurkolókat látva el lehet képzelni, mi történne a stadionban, ha Perezt valóban az első helyen intenék le. Szép és jó lenne, ha éppen nem a szezon hajrájában lennénk, akkor, amikor a vb-címért foggal-körömmel küzdő Max Verstappennek az utolsó pontokra is szüksége van.

A Mexikóvárosi Nagydíj előtt felmerült a kérdés, ha úgy alakulna, hagyná-e vajon a Red Bull nyerni a hazai hőst. A csapatfőnök, Christian Horner a pénteki sajtótájékoztatón – melyen a Formula.hu is részt vett – elmondta, ők is komoly dilemmában vannak. Tipikus szituáció ez, ész és szív párbaja. „A legfőbb célunk, hogy megnyerjük mindkét bajnokságot, és mindkét pilótánk tudja, mit kell ezért tennie. De persze rengeteg forgatókönyv lehetséges, rengeteg „mi van, ha…” Minden attól függ, az ellenfeleink hol lesznek” – kezdte a brit.



Egy dolog, hogy mit szeretnének rövidtávon, és egy másik, hogy mi a nagyobb cél; ezt senkinek nem szabad elfelejtenie, nekik maguknak sem. „Nem zárhatunk ki semmit. Nyilván szívesen látnánk, hogy ha Checo abban a pozícióban van, akkor megnyeri a hazai versenyét. Egy helyi hősnek nincs ennél nagyobb siker. De csapatként mindkét bajnokságot szem előtt kell tartanunk, és tudjuk, mi a tét. Ezen a versenyen is ugyanannyi pontot lehet szerezni, mint bármelyik másikon.”

Burkolt utalás ez arra, hogy Pereznek készülnie kell. A csapatutasítás persze nem szép dolog – Sebastian Vettel, akinek szintén volt benne része, el is ítélte a hétvégén –, de szükséges rossz. „Sebastian is profitált a csapatutasításokból, általában ő volt a kedvezményezett” – emlékeztetett a német egykori főnöke, majd elmagyarázta a döntés mögött rejlő motivációt. „A csapatsportnak része a csapatutasítás. A Formula-1 nem csak a versenyzőkről szól, ők csak részei a csapatnak, alkalmazottak. A konstruktőri világbajnokság ugyanannyit ér. Talán nincs akkora presztízsértéke, de a pénzt azután fizetik. A sport érdekében néha szükség van csapatutasításokra. Kétségem sincs afelől, hogy egyre többet fogunk belőlük látni, ahogy az utolsó öt futamon élesedik a bajnokság” – vetítette előre a Red Bull csapatfőnöke, mire számíthatnak a szurkolók.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: