DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Mercedes: Korábbi cserével nyerhettünk volna

A címvédő istálló vezető pályamérnöke utólag már úgy érzi, egy agresszívabb stratégiával győzhettek volna Austinban. Andrew Shovlin beszélt arról is, hova tűnt az első edzésen látott előnyük.

Hiába állt az élre a rajtnál Lewis Hamilton, végül be kellett érnie a második hellyel a Formula-1-es USA Nagydíjon Max Verstappen mögött. A holland az első kerékcserék után vette vissza a vezetést azzal, hogy mercedeses riválisa néhány körrel később állt ki, majd a brit a második etapot még inkább elnyújtotta, hogy a végén frissebb gumikkal rohamozhasson. Ezt meg is tette, előzési közelségbe azonban nem tudott kerülni vb-riválisához, aki így megduplázta a pontelőnyét az összetettben.

Toto Wolff csapatvezető úgy értékelt a vasárnapi események után, hogy elérhető lett volna a győzelem számukra Austinban, s ezzel egyetértett Andrew Shovlin, a Mercedes vezető pályamérnöke is: a szakember utólag már úgy látja, ha az első kerékcserét még Verstappenénél is hamarabb megejtik (a holland a tizedik kör végén állt ki), akkor elérhető lett volna az első hely – csak a futam elején a közepes szetten látott tempó alapján tartottak attól, hogy a túl korai bokszkiállás miatt a végén nem marad elég gumija a hétszeres világbajnoknak.

hamilton-mercedes-verstappen-austin-futam



„Reálisan a győzelemre úgy lett volna az esély, ha megőrizzük a Lewis által megszerzett vezetést azzal, hogy korán áll ki kereket cserélni” – fogalmazott Shovlin, akit a RaceFans.net idéz. „Viszont tekintettel arra, hogy szenvedtünk a közepes keverékű abroncsokon, nem lettünk volna bátrak ahhoz, hogy ezt megtegyük csak azért, hogy megtartsuk a vezetést. Úgy éreztük, azzal kompromittáltuk volna az egész versenyünket. De most már úgy vélem, ha korábban állunk ki, eljuthattunk volna a célig. De ha mi húzzuk meg előbb a ravaszt, akkor csak reménykedhettünk volna a legjobbakban, hogy vajon Lewis maga mögött tudja-e tartani Maxet.”

A Mercedes veresége azért lehetett váratlan, mert a hibrid érában rendre jól szerepelt a COTA-n, ráadásul a pénteki első szabadedzésen még csaknem egy másodperces előnyben voltak. Ez a fölény azonban eltűnt, Shovlin pedig elismerte, hogy kissé talán elbízták magukat – bár azt tudták, hogy nem akkora a fórjuk, mint az eredményekből látszott:

„Valóban jól festettünk, és hogy őszinte legyek, tényleg azt gondoltuk, jó formát mutattunk. Ugyanakkor tudtuk, hogy eléggé feltekertük akkor a motorokat, úgyhogy tisztában voltunk vele, hogy hízelgő az előnyünk. Azt is láttuk, hogy Max nem tudott jól összerakni egy kört: rengeteg gondja volt a forgalommal és egyebekkel. Szóval talán kissé túlságosan… nem az optimista a jó szó, de azt gondoltuk, hogy jól kezdtük a hétvégét” – mondta el a szakember. „Amit a második szabadedzéstől kezdve láttunk, tisztább képet adott arról, valójában hol is van a tempónk. Nem arról volt szó, hogy rossz döntéseket hoztunk a beállítások kapcsán, de ahogy melegedett az idő és a szél is erősödött, úgy szenvedtünk mi is jobban. De az FP2-n látott kép köszönt vissza szombaton és vasárnap is, az volt az igazi mérce.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: