DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A pilóták örülnek Whitmarsh visszatérésének

Ismert szakember tér vissza a Formula-1-be az Aston Martin igazolásának köszönhetően. Martin Whitmarsh egykor a McLarennél dolgozott, a pilóták egy része pedig örömmel fogadta az érkezését.

Nemrég jelentette be az Aston Martin csapata, hogy a wokingiak korábbi csapatfőnöke mostantól náluk folytatja a pályafutását. Martin Whitmarsh ettől a hónaptól kezdve az Aston Martin Performance Technologies vezérigazgatói pozícióját kapta meg, melynek célja, hogy a Formula-1-es projektet és a brit márka közúti autóinak technológiáját összefogja.

A csapatfőnök, Otmar Szafnauer elmondta, hogy ez nem változtat az F1-es alakulat eddigi működésén közvetlenül, így tehát az ő szerepköre sem változik és marad a helyén. Az viszont bizonyos, hogy a többség örül annak, hogy Whitmarsh visszatért, az istálló két pilótája, Sebastian Vettel és Lance Stroll abszolút jó döntésnek tartja a brit szakember szerződtetését.

„Martint leginkább az utolsó években ismertem meg, de soha nem dolgoztam vele, ezért nem ismerem elég jól ahhoz, hogy megítéljem őt. Azt hiszem nyitottnak kell lennünk, természetesen az a célunk, hogy erősítsük a csapatunkat, különben nem lenne értelme új embereket igazolnunk. Jó választásnak tűnik és remélhetőleg segít nekünk abban, hogy elérjük a jövőben, amit szeretnénk” ─ idézte Vettel szavait az Autosport.



Akárcsak a németek négyszeres világbajnoka, úgy a csapattársa is igyekezett kiemelni a pozitívumokat.

„Martin sokáig dolgozott a McLarennél, abban az időszakban, amikor nagyon sikeresek voltak és szerintem nagyon izgalmas, hogy ő is a fedélzeten van, mert segíthet a csapat fejlődésében. Az utóbbi hónapokban több tehetséges embert szerződött hozzánk, ő pedig nagyszerű kiegészítője lesz ennek a csapatnak. Minden, ami most történik házon belül, az épülő új gyár, Martin érkezése a fedélzetre, mind nagyon építő jellegű. Ezek a dolgok olyan célok felé vezetnek, amelyeket az elkövetkezendő években szeretnénk elérni” ─ mondta Stroll.

Az Aston két versenyzője mellett Fernando Alonso is véleményt formált az üggyel kapcsolatban. A spanyol az egyik olyan pilóta a mezőnyben, aki elég jól ismerheti Whitmarsh személyét, hiszen a kétszeres világbajnok 2007-ben a McLarennél versenyzett.

„Nagyon okos, és jó vezető. Sajnos nem a mi csapatunkban van, de nekünk is nagyszerű embereink vannak. Jó látni Martint és egy csomó srácot, akik nagy elismerést érdemelnek és most újra a sportban vannak, ami mindenki hasznára válik a paddockban” ─mondta el véleményét Alonso.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: