DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Horner: Olyan érzés, mintha nyertünk volna

A Red Bull csapatfőnöke szerint fantasztikus munkát végeztek, így Max Verstappen második helye egy győzelemmel ér fel a számukra. Christian Horner szerint rosszabbul is alakulhattak volna a dolgok.

Nehéz helyzetben volt a Red Bull, miután az első számú versenyzőjük a mezőny végéről volt kénytelen rajtolni, ezért nem sok jóra számíthattak az Orosz Nagydíjon. Max Verstappent némileg a technikai problémák is hátráltatták, így már az is örömre adott volna okot az osztrák istálló számára, ha a holland pilóta a pontszerző helyek valamelyikén ér célba.

A futam végére megérkező eső végül szerencsét hozott nekik. Mivel időben váltottak az intermediate gumikra, így sokat nyertek rajta és Lando Norris hibája után végül a dobogót is elérték. Sergio Pereznek már nem volt ilyen szerencséje, a mexikói versenyző csak a kilencedik helyen ért célba, Christian Horner pedig úgy látja, sok dolog megtörténhetett volna Szocsiban.

„Hősnek és nullának is tűnhetsz a végén. Nehéz döntések voltak, Max ma jól választott, de Checo úgy döntött, hogy kint marad, mert azt gondolta, hogy ezzel túlélheti ezt a helyzetet, ez pedig nem jött be. Bármi megtörténhetett volna. Maxtól ez egy fantasztikus mentés volt, a konstruktőrök között viszont pontokat veszítettünk” ─ nyilatkozta Horner a Sky Sports kameráinak a futam után.



Az energiaitalosok csapatfőnöke szerint több tényező is közrejátszott, ami miatt kevesebb esélyük volt az elmúlt két versenyen, így igazán örülhetnek az ehhez hasonló dobogós helyeknek.

„Max ma leszegte a fejét és megfelelő döntést hozott, amivel a 20. helyről a másodikig jött fel. Ez elképesztő, mert a legutóbbi két helyszínről tudtuk, hogy a Mercedesnek fekszik jobban. Gratulálnunk kell Lewisnak is a századik sikeréhez, mert őrületes. Mi egy győzelemnek érezzük ezt a pozíciót a rajtbüntetések miatt, ez egy óriási érték.” ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: