DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Így látja a főnök a Williams helyzetét

Alex Albon a Williams istálló elsőszámú kiszemeltje George Russell helyére a formula.hu információi szerint, azonban Jost Capito csapatfőnök-vezérigazgató egyelőre mélyen hallgat az egész pilótapiacot befolyásoló kérdésről.

Felpörögtek az események az utóbbi hetekben a Williams istálló háza táján: immáron biztosra vehető, hogy a felszállóágba került, de még mindig a hátsó régióban harcoló különítmény kénytelen lesz elköszönni George Russelltől, aki Lewis Hamiltonhoz csatlakozik majd a Mercedesnél, a találgatások középpontjában pedig az áll, hogy ki foglalja majd el a brit helyét. Valtteri Bottas nem jöhet számításba, mivel a finn az Alfa Romeóhoz tart, a nevek azonban így is sorakoztak az utóbbi napokban.

Belgiumban és a spái futamot követő napokban egyre inkább körvonalazódott, hogy a volán legfőbb várományosa a Red Bull lefokozott, a DTM-ben parkoltatott pilótája, Alex Albon, akit az energiaitalos vállalat vezetői szeretnének visszacsempészni a versenyzői mezőnybe. A Holland Nagydíj pénteki napján Christian Horner, a Red Bull-Honda csapatfőnöke nyíltan beszélt arról, hogy a thai pilótát a Williams kötelékébe szeretnék juttatni, ám tartanak attól, hogy a Mercedes megakadályozza azt. Jost Capito, a Williams első embere a formula.hu érdeklődésére csupán annyit árult el, hogy egyelőre nincs döntés a pilótaösszeállításukkal kapcsolatban.

„Egyelőre nem tudok semmi újjal szolgálni, még nem született meg a döntés” – mondta lapunknak a csapatfőnök-vezérigazgató a zandvoorti szabadedzések szünetében.



Noha a Williams kötődik a Mercedeshez, mint motorszállítóhoz, így kézenfekvő lenne azt gondolni, hogy a Toto Wolff által kijelölt irányvonalat követik és Russell helyére olyan pilótát ültetnek, aki megfelel a csillagos márka kívánalmainak. A bajnokcsapat jelenlegi választottja a Formula E világbajnoka, Nyck de Vries, azonban a színfalak mögött a Williams az új tulajdonos, a Dorilton iránymutatását követve igyekszik függetleníteni magát, amennyire csak lehet. Éppen ez teremthet esélyt Albon számára a grove-i formációnál.



„Tényleg azon vagyunk, hogy a csapatra nézve a lehető legjobb döntést hozzuk meg, ehhez azonban még szükségünk van némi időre” – mondta Capito, aki Spában azt is kifejtette: Nicholas Latifi helye biztosnak tűnik, sőt, arra is alkalmasnak tartja a kanadait, hogy a későbbiekben akár vezérpilótává lépjen elő.

Capito korábban, egy Monacóban folytatott háttérbeszélgetés során a formula.hu-nak úgy fogalmazott: a csapat „rendbetételét” házon belül kell kezdeni,  a cél az, hogy a rendelkezésre álló szakember- és eszközállományból facsarják ki azt, amit csak lehet, utána következhet a nagyobb szabású építkezés. Azóta sok minden történt, a csapat teljesítménye érdemi autófejlesztés nélkül is jócskán javult, a Hungaroring és Spa rendkívüli körülményeit kihasználva pontokat, valamint egy szerencsés dobogós helyezést is szereztek, azonban a szakvezető szerint nem az utóbbi két futamon látottakból kell levonni a konzekvenciákat.

 

„Csodálatos, hogy sikerült pontokat szereznünk, amiben nagyon jelentős szerepe van annak, hogy már mások vagyunk, mint például az év elején voltunk. Mások vagyunk, másképp dolgozunk, más a kultúránk. Természetesen ezzel nem elégszünk meg, dolgozunk tovább, hiszen jól látjuk, hogy még mindig bőven van hová fejlődnünk. A pontok nagyon jól jöttek, örülünk neki, de hangsúlyozom, hogy nem csak ezt kell látni. Nagyon fontos az is, hogy egyre többször végzünk például a 11. helyen, gyakran jutunk el a Q2-ig, alkalomadtán a Q3-ig is. Mindez azt mutatja, hogy jó irányba haladunk, ráadásul anélkül tesszük ezt, hogy óriási fejlesztéseket hajtanánk végre az autónkon. A csapat most már sokka jobban dolgozik, köszönhetően az új kultúrának, ami van náluk. Nagyon sokat tudunk még fejlődni ezen a területen is, de ha visszatekintünk az eddigiekre, szerintem van okunk az elégedettségre” – fogalmazott Capito, aki hisz benne: a jelenlegi lendület, a jövőre érkező új szabályok, valamint a költségvetési korlát hatására a Williams ígéretes jövő előtt áll.

A szakvezető a pletykák szerint egyebek mellett ezért szeretne egy versenytapasztalatokkal is rendelkező, akár hosszabb távon is alkalmazható pilótát Russell helyére, Latifi mellé. Ez szintén növeli Albon esélyeit arra, hogy megkaparintsa a felszabaduló volánt, a kérdés vélhetően már csak az, hogyan kavarja a kártyákat már fronton Wolff, aki – állítólag – azzal is ki lenne békülve, ha de Vries-t az Alfa Romeónál tudná elhelyezni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: