DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ferrari-siker és Hamilton-motorhiba délután

Első és második helyet hozott Leclerc és Sainz Zandvoortban, a második tréningen. Az edzés ismét csonka volt, Hamilton motorhibája és Mazepin kicsúszása miatt kétszer is piros zászlót lengettek.

Nagyobb jelentőséget kapott a Holland Nagydíj második szabadedzése a szokásosnál, hiszen a piros zászló miatt sokáig szünetelő első tréning alig fél órán át tartott, volt mit a csapatoknak bepótolni, mikor minimális késéssel 15 óra után 5 perccel elkezdődött a délutáni akció.

A bajnokság éllovasa számára így különösen fájó volt, hogy gyakorlatilag a teljes második edzést elvesztette: Lewis Hamilton öt perc elteltével állt félre motorhiba miatt, a Mercedesből elveszett az erő. A brit ezzel a tréninget biztosan bukta, rossz esetben pedig egy felhasználható motorját is elvesztette.



Az incidens után ismét előkerült a piros zászló, igaz, ezúttal csak rövid ideig, nyolc percig szünetelt az edzés. Nem kellett sokat várni a piros jelölésű lágy abroncsok használatáig, féltáv körül már repkedtek az időmérőt szimuláló gyorskörök. Esteban Ocon 1:11,074-es körével 0,058 másodperces előnnyel vezetett Valtteri Bottas elől, és épp megkezdte saját próbálkozását Max Verstappen – mikor újabb piros zászlós megszakítás következett.

Ezúttal Nyikita Mazepin hibázott, a 11-es kanyar sóderágyában rekedt a Haas. A mentés ugyancsak hamar végbement, majd következhetett a kvalifikációs szimulációk folytatása. Nagyot ment a Ferrari, amely két autóval az első két helyre ugrott: Charles Leclerc volt a gyorsabb 1:10,902-es körével, őt másfél tizeddel Carlos Sainz követte. Ez lett a piros zászlók miatt darabos FP2 végeredménye. A két vörös autót egy kék követte, Ocon megszakítás előtti idejével, a negyedik helyen pedig Bottas következett.

Verstappen végül futott gyors lágy gumis kört, de meglepetésre ezzel még az első háromba sem fért bele: 0,362 másodperccel Leclerc mögött ötödikként zárta a szabadedzést, tizedekkel Alonso előtt. Hamilton úgy is 11. helyen végzett, hogy mindössze 3 kört teljesített, gyorsabb volt, mint az edzést végigteljesítő Sergio Perez a Red Bullban.

A második szabadedzés eredménye:

  Versenyző Csapat Köridő Hátrány Körök
1 Charles Leclerc FERRARI 1:10.902   28
2 Carlos Sainz FERRARI 1:11.056 0.154 27
3 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:11.074 0.172 32
4 Valtteri Bottas MERCEDES 1:11.132 0.23 32
5 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 1:11.264 0.362 27
6 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 1:11.280 0.378 29
7 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 1:11.462 0.560 28
8 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:11.488 0.586 26
9 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:11.678 0.776 29
10 Sebastian Vettel ASTON MARTIN MERCEDES 1:11.713 0.811 23
11 Lewis Hamilton MERCEDES 1:11.911 1.009 3
12 Sergio Perez RED BULL RACING HONDA 1:11.946 1.044 26
13 Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA 1:12.096 1.194 30
14 Lance Stroll ASTON MARTIN MERCEDES 1:12.136 1.234 28
15 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 1:12.157 1.255 24
16 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:12.206 1.304 30
17 Mick Schumacher HAAS FERRARI 1:12.607 1.705 30
18 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 1:12.610 1.708 26
19 Nikita Mazepin HAAS FERRARI 1:12.835 1.933 12
20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 1:12.855 1.953 29

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: