DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Norrisra nem volt hatással a baleset

Hatalmas balesetet szenvedett el a Belga Nagydíj szombati napján a McLaren brit pilótája. Lando Norris szerint a múlt héten történtek nem változtatták meg a hozzáállását, főleg a rutin miatt.

Nem volt kegyes az időjárás az előző hétvégén, ez pedig nem csak a hosszas várakozás és néhány kör alatt véget érő futamra volt igaz, de igazából az egész hétvégére. A kvalifikáció utolsó szakaszának kezdetén egyre inkább romlottak a körülmények, Lando Norris pedig ennek lett az áldozata, miután a csúszós pályán összetörte az autóját.

Mivel vasárnap nem tudtak versenyezni a pilóták és csak pár kört tettek meg a biztonsági autó mögött, így Norris nem tudott pontot szerezni, ám a fiatal tehetség szerint semmilyen hatással nem volt rá a múltkori baleset.

„Ez már a harmadik évem, sokkal tapasztaltabb vagyok és nagyobb önbizalmam van, mint korábban volt. Mentálisan jobb helyzetben vagyok amiatt, hogy hol tartok a Formula-1-ben. Most már tudom, hogy ez azért történt, mert kockáztattam és hasonlók, de bizonyos értelemben jó okból buktam. Ha ez tavaly vagy az első évben lett volna, óvatosabb lennék és jobban aggódtam volna” ─ mondta a McLaren versenyzője a Holland Nagydíj sajtónapján, amelyen a Formula.hu is részt vett.



„Nem érzem úgy, hogy bármit is rosszul csináltam volna, örömmel vállalom ugyanazt a kockázatot ezen a hétvégén is. A vizes körülmények között több versenyző is kicsit jobban meg tudja mutatni a potenciálját és ez nem függ annyira az autótól, mint a szárazon, szóval nagy különbségeket lehetnek, így néha nagyobb kockázatot lehet vállalni. Nagyon magabiztos voltam, korábban a vizes pályán a Formula 3-ban is elég gyors voltam, az önbizalmam egyszerűen nagy volt és tudtam mi kell ahhoz, hogy gyors legyek.”

Norris kiváló tempót ment Spában, így joggal gondolták azt sokan akkor, hogy ő lehet a hétvége meglepetése és akár a rajtelsőséget is megszerezheti, ám a brit pilóta nem ennyire biztos ebben.

„Egyszerűen eggyé váltam az autóval, magabiztos voltam, ami vizes pályán hatalmas különbséget jelenthet. Az autó nyilvánvalóan megadta nekem ezt, hogy képes legyek erre. Azt nem tudom, hogy enyém lehetet volna a pole-pozíció vagy sem, mert minden helyzet más. Változtak a körülmények, de az volt a tendencia, hogy minél több volt a víz, annál jobbak voltunk és gyorsabbak a többiekhez képest. Biztos vagyok abban, hogy nagyon jó eredményt értem volna el, de utálnám kimondani, hogy pole-t szerezhettem volna, mert úgy érzem, hogy lemaradtam róla. Persze nem úgy, mint egy győzelemről, mert nem sorolnám abba a kategóriába, de egy jó eredményről, a 14. helyhez képest, ami sokkal szomorúbbá tenne” ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: