DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„Sokkoló” – a pilóták reakciói a pontosztásra

A meg sem történt Belga Nagydíj majdnem négy órája ahhoz mindenképpen elég volt, hogy beszédtémákat szolgáltasson az F1-nek. Van mit megbeszélni, sokak szerint a legkritikusabb ilyen a pontozás.

Már-már bohózatba illő volt az, amit vasárnap Spában láthattunk. A rajt tologatása, a bizonytalankodás az időkorláttal, majd a kötelező két kör megtétele nemcsak a nézőket, de még a résztvevőket is meglepte és összezavarta; amikor pedig a pontszerzés is hivatalossá vált, az FIA szó szerint feltette a pontot az i-re.

Azt szinte senki nem vitatta, hogy az időjárási körülmények teljesen alkalmatlanok voltak a versenyzésre; a láthatóság annyira egyenlő volt a nullával, hogy ha útjukra engedik őket, az a pilóták szerint is majdnem biztosan balesethegyekbe torkollott volna, hiszen még egymás hátsó lámpáit sem látták, nemhogy bármi többet.



A pontok osztogatása viszont már hevesebb reakciókat váltott ki, több versenyző is kritizálta az FIA-t, erre mégis mi szükség volt. Tették mindezt függetlenül attól, hogy a legjobb tízben végeztek-e vagy sem. A 11. pozícióban Fernando Alonso volt az első pilóta, aki kimaradt a jutalmazásból, így érthetően ő volt a legzaklatottabb. „Helyeslem a döntést. Az egyetlen, amivel nem értek egyet, hogy miért küldtek ki minket két körre és adtak utána pontokat? Nem versenyeztünk, esélyünk sem volt a pontszerzésre. Ez sokkoló” – fakadt ki Alonso.

Ő már azt is erős túlzásnak érzi egyébként, hogy a „verseny” jelzőt használják arra az egész bizarr jelenetsorra, ami lezajlott. „Esélytelen volt, hogy ma versenyezzünk. Ez egyszerűen piros zászlós szituáció volt, vagy biztonsági autó mögötti szituáció, ahogy csináltuk is. De hogyan oszthatsz pontokat egy meg sem történt versenyért? Valakiknek most korán jött a karácsony” – tette hozzá, csalódottságát nem leplezve.

A közvetlenül mögötte végző Valtteri Bottas, aki semmi más, kizárólag a rajtbüntetése miatt maradt le a pontokról, osztotta a spanyol véleményét abban a tekintetben, hogy ez nem volt nagydíj. „Verseny volt ez? Megérte pontokat osztani? Ami engem illet, természetesen én a pontszerző helyeken kívül álltam, szóval esélyem se volt. Nem hiszem, hogy ezt versenynek lehetne nevezni. De az F1 számára is bonyolult volt, hogy mit csináljon” – nyilatkozta a finn a futam után.

Nem csak a hoppon maradt pilóták elégedetlenkedtek azonban. Szép számmal akadtak a pontszerzők közt is, akik nem értették, erre meg mi szükség volt. Carlos Sainz, aki éppen honfitársa, Alonso előtt végzett az utolsó, fél pontot érő helyen, igyekezett logikát keresni benne, de nem talált. „Ma nem volt verseny, én pedig kaptam fél pontot, amit meg se érdemlek. Talán ez az egyetlen dolog, amit át kellene gondolnunk. Pontot adni valamiért, ami meg sem történt, ennek nincs értelme” – vélekedett a Ferraris. Hasonlóan fogalmazott a negyedik helyezett Daniel Ricciardo és a „futamot” a hatodik helyen befejező Pierre Gasly is. A McLaren pilótája szerint legfeljebb az időmérőn mutatott teljesítménnyel érdemelték ki a pontokat, a francia pedig az egyetlen hasznát abban látta, hogy közelebb vannak riválisaikhoz. „Nem tudom, miért kapok pontokat, amikor nem is versenyeztem, csak követtem a biztonsági autót. Persze elfogadjuk, az Alpine-hoz képest egy ponttal csökkentettük a lemaradásunkat, és az Aston Martin is csak egy pontot hozott rajtunk. De ez nagyon-nagyon furcsa” – vélekedett Gasly.

Alonso mellett a legerősebb mondatok talán Sebastian Vettel szájából hangzottak el, aki az ötödik hely és az ezért járó öt pont ellenére igazságtalannak tartja az eljárást. „Ez egy vicc” – mondta köntörfalazás nélkül. „Ha az időmérős teljesítményt szeretnénk díjazni, akkor osszunk érte pontokat utána. De hogy ma mire fel kaptunk?” – értetlenkedett a négyszeres világbajnok is. Az FIA-nak most természetesen újból át kell gondolnia az egész kalamajkát, de hogy a népszerűségükön ismét csorba esett, az szinte biztosra vehető.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: