DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Már a Williams-főnök is a Mercedesbe ültetné Russellt

George Russellről szólt a Belga Nagydíj szombati napja, a brit kiváló kvalifikációja után már a Williams-vezér Jost Capito is utalást tett arra: itt lenne az ideje, hogy a Mercedes leigazolja a pilótát!

Russell már számos alkalommal tett tanúbizonyságot kivételes képességeiről, de amit ezen a spái szombaton produkált, azzal végérvényesen igazolta: megérett arra, hogy kövesse generációjának azon tagjait, Verstappent és Charles Leclerc-t például, akik már nagyobb csapatoknál harcolhatnak az élmezőnyben. A közvélemény már jó ideje követeli, hogy a Mercedes – amelynek a pályafutását köszönheti – ültesse be végre Lewis Hamilton mellé, az idén siralmasan muzsikáló Bottas helyére, az időmérőt követően pedig elszabadultak az indulatok.

Toto Wolffot, a Mercedes főnökét – aki a nyári szünet utánra ígért döntést a jövő évi versenyzőkkel kapcsolatban – ostromzár alá vette a nemzetközi média, ám egyelőre csak annyit sikerült kifacsarni a szakvezetőből, hogy már meghozták a döntést, de egyelőre nem árulják el azt. Minden jel arra utal, hogy a Mercedes a váltás mellé teszi a garast és a britet jövőre már tényleg náluk láthatjuk, de az F1 klasszikusan az a sport, ahol soha nem lehet tudni. A helyzetről mindenesetre sokat elmond, hogy már Russell jelenlegi főnöke, Jost Capito is kerek-perec kimondta: az ifjú reménység már jócskán rászolgált, hogy a csillagosok kötelékében szerepelhessen.



„Szerintem nagyon megérdemli az ülést a Mercedesnél, hiszen mi nem leszünk abban a pozícióban, hogy a bajnoki címért harcoljunk. Nagyon élvezi a szezont velünk, így ha esetleg ő vagy mi nem kapnánk meg azt a bizonyos ajánlatot a Mercedestől, biztos vagyok benne, hogy szívesen maradna nálunk, mert nagyon kötődünk egymáshoz, csapatként jól dolgozunk együtt, bízunk és hiszünk egymásban, ez pedig az eredményeken is megmutatkozik” – fogalmazott a Williams idén szolgálatba lépett csapatfőnök-vezérigazgatója.  

Wolff csipkelődve, poénosan jegyezte meg, hogy jobban örült volna, ha Russell a pole-t szerzi meg, de a Mercedes-főnök a legnagyobb elismeréssel szólt a britről, akit mindenki más is méltatott. Dave Robson, a Williams főmérnöke szombat esti sajtóértekezletén nem is nagyon találta a megfelelő szót, amivel kellőképpen tudta volna méltatni a pilótát, akiről az elismerés hangján szólt az ellenfelek túlnyomó többsége, valamit a szakmabeliek is. A legérzelmesebb minden kétséget kizáróan Capito volt, aki előbb alaposan meglapogatta pilótáját, majd világgá kürtölte elégedettségét.

„Rögtön a kör befejezése után kaptam egy üzenetet Jenson Buttontól, aki azt írta, hogy ez volt az egyik legjobb kör, amit valaha életében látott. Azt hiszem, hogy ez mindent el is mond erről, hiszen Jenson aztán tudja, hogy miről beszél! Abszolút lenyűgöző volt, amit George csinált, de az egész csapat nagyon jól fel volt készülve. Magabiztosak voltunk, tudtuk, hogyan alakul majd az időjárás, ezért sikerült a végére összehoznunk, egyetlen körbe beleraknunk mindent. Talán most tudtunk valamit, amit a többiek nem” – mondta a csapat első embere.

Capito szerint a hungaroringi kettős pontszerzést követő, mostani remek kvalifikációs teljesítmény annak köszönhető, hogy a Williams használja és alkalmazza, amivel rendelkeznek, amit nyakon öntenek egy adag tudatos kockázatvállalással is: „Úgy álltunk neki, hogy nincs veszítenivalónk – mondta a csapatfőnök. – Az, hogy bejutottunk a Q3-ba, már önmagában egy fantasztikus érdem számunkra, így tudtuk, hogy itt csakis nyerhetünk, semmit sem veszíthetünk. Lehajtottuk a fejünket és tettük a dolgunkat. Persze arra nem számítottunk, hogy megszerezhetjük a második helyet. Úgy gondoltuk, hogy talán, talán a nyolcadik vagy a hetedik hely meglehet, ha minden jól alakul, de a stratégiánk, amely mindenki másétól eltért, működött. Abban a helyzetben, amiben mi vagyunk, más lehetőségünk, eszközünk nem nagyon van, mint a másokétól eltérő stratégia. Ha ugyanazt csinálnánk, mint a gyorsabb autóval rendelkező többiek, akkor soha nem tudnánk legyőzni senkit. Kockáztatnunk kell, de legalább tudjuk, hogy miért és milyen kockázatot vállalunk.”

A mesés szombat után milyen vasárnapja lehet Russellnek és a Williamsnek? Az időjárás-előrejelzés szerint 90 százalék az eső valószínűsége, ami garancia lehet az izgalmakra, akárcsak az, hogy Russell – saját bevallása szerint – a futamon is megteszi majd, ami csak tőle telik. „Nem, természetesen nem – felelte Capito arra a kérdésre, hogy megfogalmaznak-e valamilyen elvárást vasárnapra Russell számára. – A futamok előtt egyébként soha nem beszélünk pozíciókról. Arra fogom bátorítani, hogy versenyezzen, hogy nem tartson semmitől, ha rést lást, próbálkozzon. Versenyezzen, élvezze és tegyen meg mindent, ami tőle telik. Azt nem mondhatom meg neki, hogyan versenyezzen az autóval, hiszen azt tudja nagyon jól. Jómagam csak arra tudom bátorítani, hogy menjen, élvezze és csinálja, amit kell.”

Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy szombat reggel óta a helyszínen tartózkodik a Daimler-konszern vezérigazgatója, Ola Kallenius, akiről köztudott, hogy csak fontos ügyek terítékre kerülése esetén bukkan fel az F1-es paddockban. Az időmérő után természetesen már lehetett hallani olyan pletykákat, hogy a csillagos márka első embere azért érkezett Spába, hogy tisztába tegyék a pilótafelállással kapcsolatos kérdéseket – lehet, hogy arra a várva várt bejelentésre már nem is kell olyan sokat várni?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: