DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

2022-ben is Ferrari-pilótát szerződtet a Haas

Az amerikai alakulat csapatfőnöke, Günther Steiner elmondta, akkor is a maranellóiak tehetségei közül választanak majd, ha Mick Schumacher esetleg elhagyja a csapatot.

Két újonc pilótával vágott neki a 2021-es szezonnak a Haas istállója. A helyzetük nem egyszerű, hiszen a tapasztalatlan versenyzőknek időt kell adni a fejlődésre, időközben viszont az autó teljesítménye is gondot okoz számukra, hiszen a mezőny végén vannak jelenleg. Az már korábban kiderült, hogy Nyikita Mazepin a folytatásban is a pilótájuk marad, a csapattárs személye viszont egyelőre még kérdéses.

Mick Schumacher nevét és az Alfa Romeót már a tavalyi esztendőben is többször összehozták, az előző év Formula-2-es bajnoka végül mégis a Haas csapatában kötött ki. Az viszont még mindig talány, hol folytatja a pályafutását. A fiatal versenyző nemrég elmondta, hogy a nyári szünetben tárgyalnak a jövőjéről, a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto pedig elárulta, hogy elsősorban azt szeretnék, maradjon a jelenlegi helyén.

Ettől függetlenül a Haas rendelkezik még további tervekkel, azt pedig már biztosan tudják, honnan választanak majd.



„A lehető legbiztosabb vagyok abban, hogy Mick jövőre is velünk lesz. Mick a Ferrarival áll szerződésben, és lesz egy Ferrari-pilótánk. Ha mégsem ő lesz az, nincs gond, mert van még néhány jó versenyzőjük. Az lenne az ideális, ha Mick maradna, én elég biztos vagyok benne, hogy ez így fog történni” ─ idézte Steiner szavait a RacingNews365.

A csapatfőnöke arról is beszélt, hogy bár sokat hibáznak a versenyzőik, ennek ellenére ők tudták, hogy mit vállalnak az idei szezonra.

„Nyilvánvalóan az újonc pilótáknál számít az ember némi sérülésre, de ha megnézzük, Nyikita az elején követett el néhány hibát, viszont ezek sosem voltak nagyok. Mickkel azonban az elmúlt futamokon elég sok nagy hiba történt és számomra kicsit furcsa, hogy ezek nem a szezon elején jöttek elő, hanem öt-hat futam után” ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: