DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Williams nem akar több fizetős pilótát

Jost Capito úgy véli, a csapatnak már nincs szüksége arra, hogy fizetős versenyzőket foglalkoztasson. A csapatfőnök szerint sokan vágynak a Williams ülésére, így jó helyzetben vannak jelenleg.

Továbbra is vannak szabad helyek a 2022-es szezonra a Formula-1-ben, a grove-i alakulat pedig sokak számára tűnik jó opciónak. Elégedettek lehetnek az előző hétvégével, hiszen a Magyar Nagydíjon mindkét pilótájuk pontot szerzett, Nicholas Latifi a hetedik, George Russell pedig a nyolcadik helyen végzett.

Utóbbi versenyzővel kapcsolatban folyamatosan megy a találgatás, hogy hol folytatja a pályafutását, a legtöbben pedig arról beszélnek, hogy a Mercedes szerződtetheti Valtteri Bottas helyére. Ezzel kapcsolatban már az is felmerült, hogy a brit és a finn pilóta helyet cserélnének egymással, ahogyan az is, hogy a tapasztaltnak mondható Nico Hülkenberg és Danyiil Kvjat is esélyes lehet, de a legutóbbi hírek alapján a Mercedes Formula-E csapatából is érkezhetne Nyck de Vries.

Bár rengeteg a pletyka, a Williams csapatfőnöke most tisztázta, hogy a választás kizárólag az ő döntésük lesz.



„Szerintem vagyunk olyan helyzetben, hogy mi döntünk majd a versenyzőinkről. Nem függünk úgy egy pilótától, mint a múltban, azért mert valaki pénzt hoz. Van egy hosszú távú tervünk, hogy visszatérjünk a csúcsra és nekünk kell kiválasztanunk azokat, akik illeszkednek ebbe a tervbe. Ettől függetlenül természetesen mindenki beszélhet velünk, de a döntés a mi kezünkben van” ─ idézte Capito szavait a Motorsport.

Bár a nagy múltú istálló korábban nehéz helyzetben volt, az új tulajdonos, a Dorilton Capital érkezése stabilizálta őket anyagilag. A csapatfőnök úgy véli, a szezon jelenlegi szakaszában rendkívül vonzóak a pilóták számára. 

„Úgy gondolom, hogy minden olyan versenyző, akinek nincsen fix helye jövőre, vagy csak más opció is vannak, azok velünk tárgyalnak. Jelenleg ez a legjobban keresett ülés az F1-ben” ─ tette hozzá.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: