Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 21. kedd
F1

Wolff: Sose fogjuk megérteni a pfújolást

A Silverstone-ban történtek után most újabb top téma vetődött fel az F1-es médiában. Ezúttal nem a pilóták, hanem a szurkolók hozzáállása került reflektorfénybe, amit a Mercedes érthetetlennek tart.

Lewis Hamilton már-már a Hungaroring királyának számít nyolc itt aratott győzelmével. Az, hogy az időmérő is az ő sikerét hozta, szinte nem is volt meglepő. Azonban a fogadtatásból, amit cserébe kapott, cseppet sem tűnik úgy, hogy ez a hely az ő felségterülete lenne. Emlékezetes módon a kvalifikációt követően a szurkolók hangosan pfújolni kezdtek, olyannyira, hogy még Johnny Herbert is megkísérelte csitítani a tömeget.

Az érintett, akinek már Magyarországra érkezése utáni első nyilatkozata is igencsak megosztó volt, nem különösebben vette ezt magára, mondván, az embereknek végtére is joguk van a véleményükhöz. Főnöke, Toto Wolff azonban az időmérő utáni sajtótájékoztatón – a Formula.hu jelenlétében – egyértelműen a szurkolók viselkedése ellen foglalt állást. Még akkor is, ha most esetleg van is rá magyarázat.

„A pfújolásnak nincs helye a sportban. Persze az érzelmek a csúcson voltak az elmúlt két hétben, a lelátók pedig tömve holland szurkolókkal, de ennek akkor sem kellene így lennie. Akik versenyszerűen sportolnak, sose értik, miért van ez. Ott van a futballstadionokban, ott van a lelátókon” – kezdte véleménye kifejtését az osztrák, elismerve, hogy a Brit Nagydíj óriásira duzzadt ügye csak olaj lehetett a tűzre.



„Ez az elmúlt hetek történéseinek következménye. Az eset nagy port kavart, és igen polarizált és heves volt. Most látjuk az eredményét; ahogy a szurkolók kifejezik az érzelmeiket, amekkora érzelemkitörések vannak a lelátókon” – fejtegette Wolff.  

Szerinte egyébként a felfokozott érzelmekkel és az elfogultsággal nem is lenne feltétlenül baj, ha az ellenfél irányába mutatott negativitás kimaradna belőle. „A pfújolás egy ősi ösztön, de nem kellene a sport részének lennie. De ez azt is mutatja, mennyire szenvedélyesek a rajongók. Ezek az ösztönök nem szükségszerűen rosszak, bennem is megvan ez a saját csapatom felé. Ha csak szenvedélyesek lennének, ha csak tapsolnának és drukkolnának a pilótáknak, az nagyszerű lenne.”

Bár Hamiltont látszólag nem érdekli ez a gyűlölet, főnöke elárulta, az ilyen esetekből igyekeznek azért erőt meríteni, és a saját javukra fordítani. „Minél több viszontagsággal állunk szembe, annál ellenállóbbak és versenyképesebbek leszünk. Egyfelől ez az egész irreleváns, másrészt viszont arra sarkall, hogy még jobban bizonyíts” – vonta le a tanulságot az időmérő után tapasztaltakból az osztrák.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?