DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Jos Verstappen: Pereznek még fejlődnie kell

A vb-éllovas Red Bull-os pilóta apja szerint a csapattárs mexikóinak még vannak gyengeségei az időmérőkön, de eddig remek munkát végez. Az ex-F1-es beszélt fia és Hamilton csatájáról is.

Eddig a Red Bull és a Mercedes, valamint Max Verstappen és Lewis Hamilton párharcáról szól a 2021-es Formula-1-es szezon. A két vb-aspiráns küzdelmére pedig a csapatok másik versenyzőinek teljesítménye is hatással lehet, márpedig éppen ilyen szempontok alapján döntött úgy a Red Bull, hogy hosszú évek után nem a saját pilótáik közül választanak társat a holland mellé, hanem leigazolják Sergio Perezt.

A mexikói eddig nem szerepel rosszul: Bakuban Verstappen defektje után versenyt is nyert már, de amúgy is csupán egyszer végzett az első ötön kívül eddig. Az időmérőkön viszont viszonylag nagy a hátránya kollégájához képest, s Jos Verstappen, Max édesapja szerint ebben kellene fejlődnie:

verstappen-perez-redbull-1



„Remekül működik a kapcsolatuk” – felelte az erre vonatkozó kérdésre az F1-Insider.com szaklapnak adott interjújában a korábbi F1-es pilóta. „Pereznek még kicsit javulnia kell az időmérőkön, hogy jobban segíthesse Maxet. Van még néhány gyenge pontja. De eddig nagyon jó munkát végzett.”

Jos Verstappen arra is reflektált, hogy Max néhány hete úgy fogalmazott, hogy azonos autóban is két tizeddel lenne gyorsabb Hamiltonnál: „Lewis és Max egy szintet képvisel. Nehéz őket összehasonlítani, hiszen különböző autókban ülnek. De ők a két legjobb versenyző ma a Formula-1-ben. Lewisnak óriási a tapasztalata, de Max is elég régóta itt van már. Hat éve dolgozik együtt a mérnökeivel. Max tudja, mit csinál, és kiválóan képes olvasni a versenyt.”

A rivalizálás nemcsak a pilóták, hanem a két csapat vezetése között is kiélezett, Toto Wolff és Christian Horner is rendszeresen odaszúr a másiknak. Idősebb Verstappen viszont a Red Bull részéről inkább a tanácsadó Helmut Markót emelte ki: „Helmut és Toto nem kedvelik egymást. De ez is része a játéknak ilyen versenykörnyezetben. Én viszont nem veszek részt ezekben” – tette hozzá.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: