A Francia Nagydíj időmérőjén is folytatódott a Red Bull és a Mercedes világbajnoki harca, amelyből egyelőre Max Verstappen jött ki jobban, hiszen megszerezte a pole-t Le Castellet-ben. Fő riválisa, Lewis Hamilton indulhat mellőle, míg a második sort csapattársaik bérelték ki Valtteri Bottas, Sergio Perez sorrendben.

A középmezőny legjobbja ezúttal Carlos Sainz lett a Ferrarival, de a top 10-be befért a csapattárs, valamint a két McLaren és egy-egy AlphaTauri és Alpine is. Érdemes még kiemelni Mick Schumacher 15. rajthelyét is, amelyet jelen állás szerint meg is tarthat, ugyanis úgy tűnik, nem lesz szükség váltócserére a német Haasában a Q1 végi baleset után.
Nem úszta meg ezt azonban Yuki Tsunoda, aki rögtön az időmérő elején állt háttal a falba: az ő AlphaTaurijába új váltót helyeztek. Ez öthelyes rajtbüntetéssel járna, a japán azonban eleve az utolsó pozícióba kvalifikálta magát – viszont mivel kicserélték a padlólemezét is egy másik specifikációra, valamint a felfüggesztés beállításához is hozzányúltak, a versenyt végül a bokszutcából kezdheti majd meg az újonc.
A Francia Nagydíj rajtsorrendje:
| 1. | Max Verstappen | ||
| Red Bull | |||
| 2. | Lewis Hamilton | ||
| Mercedes | |||
| 3. | Valtteri Bottas | ||
| Mercedes | |||
| 4. | Sergio Perez | ||
| Red Bull | |||
| 5. | Carlos Sainz | ||
| Ferrari | |||
| 6. | Pierre Gasly | ||
| AlphaTauri | |||
| 7. | Charles Leclerc | ||
| Ferrari | |||
| 8. | Lando Norris | ||
| McLaren | |||
| 9. | Fernando Alonso | ||
| Alpine | |||
| 10. | Daniel Ricciardo | ||
| McLaren | |||
| 11. | Esteban Ocon | ||
| Alpine | |||
| 12. | Sebastian Vettel | ||
| Aston Martin | |||
| 13. | Antonio Giovinazzi | ||
| Alfa Romeo | |||
| 14. | George Russell | ||
| Williams | |||
| 15. | Mick Schumacher | ||
| Haas | |||
| 16. | Nicholas Latifi | ||
| Williams | |||
| 17. | Kimi Raikkönen | ||
| Alfa Romeo | |||
| 18. | Nyikita Mazepin | ||
| Haas | |||
| 19. | Lance Stroll | ||
| Aston Martin | |||
| Bokszutcai rajt: | |||
| Yuki Tsunoda | |||
| AlphaTauri | |||