Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. augusztus 1. vasárnap
F1

Verstappent nem győzte meg a Pirelli: „Nem hibáztathatnak minket”

Nem elégedett a gumigyártó „homályos” magyarázatával a bakui incidensek kapcsán a Red Bull-os. A holland és Hamilton nem értett egyet abban, hogy felelősnek tekinthető-e a Pirelli.

A minap adta ki az Azerbajdzsáni Nagydíjon történt defektekkel kapcsolatos vizsgálatának eredményeit a Pirelli: az olasz gumigyártó cég szerint nem törmelék okozta Lance Stroll és Max Verstappen abroncsának meghibásodását, de még csak nem is gyártási hiba, ráadásul a csapatok is betartották az előírásokat – mégis a „gumik futási állapotával” hozták összefüggésbe az abroncsokon megjelent „kerületi repedéseket”. A Bakuban történtek után új technikai direktíva is érkezett a guminyomás kapcsán, amely már a hétvégi Francia GP-n életbe lép.

f1-baku-sunday-152



A csütörtöki sajtótájékoztatón természetesen téma volt a Pirelli-vizsgálat eredménye, amellyel Verstappen nem igazán volt elégedett: „Személy szerint nem, mert számomra kicsit homályos volt, amit kiadtak” – mondta el a Red Bull vb-éllovasa a Formula.hu jelenlétében. „Az egyetlen, amit elmondhatok, hogy a magunk részéről a csapat mindent úgy csinált, ahogy azt kellett: követték az útmutatást a guminyomással és minden mással, szóval ezen a téren nem találhattak semmit. Nyilván megemeljük a nyomást erre a hétvégére, talán köze van ehhez annak, ami Bakuban történt. De jó lenne egyszerűen tudni, hogy a keréknyomáshoz volt-e köze… csak mondják ki, mert szerintem egyszerűbb lenne megérteni, mint azt a magyarázatot, amit eddig kaptunk, mert a csapat semmit sem csinált rosszul.”

Verstappennel éppen világbajnoki riválisa, Lewis Hamilton volt összesorsolva csütörtökön, aki viszont az üggyel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a Pirellit nem lehet hibáztatni a történtekért: „Számomra és a csapat számára is világosak voltak az iránymutatások, milyen tartományban kell működtetnünk a gumikat. Szóval eléggé meglepett, hogy ezt tisztázniuk kellett… amiből nyilván arra lehet következtetni, amire szeretnénk. Örülök, hogy felismerték, hogy ezt tisztázniuk kell, és szerintem mostantól az az igazán fontos, hogy mindezt hogyan fogják betartatni, ezen a téren ugyanis javulni kell. Nagyszerű, hogy kiadtak egy technikai direktívát, de ezt látnunk kell gyakorlatban is, és ébernek kell lenniük, hogy minden egyenlő legyen a mezőnyben.”

verstappen-hamilton-paulricard-day0-dppi

„Bármikor gond van a gumikkal, megemelik a nyomást, ez azért mond valamit” – folytatta Hamilton, aki azért ismét célzott rá, hogy a Red Bull talán trükközhetett: „Többször előfordul, hogy nem a kért nyomásérték szerint üzemeltetik a gumikat. Nekünk nem volt gondunk az abroncsokkal, szerintem a Pirelli remek munkát végzett az idei gumikkal, robusztusabbak, mint korábban. És ebben a konkrét esetben nem hiszem, hogy a Pirelli lenne a hibás.”

Verstappen ennek kapcsán ismét megszólalt: a holland szerint viszont igenis a gumigyártó háza táján kellene vizsgálódni. „Nyilván elmagyarázták, hogy a verseny közben nincsenek mérési eszközeik, de odaadtuk a nyomásértékeinket nekik, és azok az általuk megadott határokon belül voltak. Ha ezek a határok nem megfelelőek, akkor azzal nem tudunk mit kezdeni, mi csak követjük a szabályokat. Ha ez azt jelenti, hogy meg kell növelnünk a keréknyomást, akkor meg is fogjuk, ahogy mindenki más is. Azt mondták, nem voltak megfelelők a méréseik, de a futam után megmutattuk nekik, hogy semmit nem csináltunk rosszul, ahogy az Aston Martin sem. Nem hibáztathatnak minket, szerintem inkább magukat kellene megvizsgálniuk. Szívesen segítünk mindenben, és már eleve péntek és szombat között emeltek a guminyomáson, ami talán jelent valamit, de lehet, hogy ez nem volt elegendő.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?