DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Wolff: Nem csak a futam vége volt frusztráló

A Mercedes csapatfőnöke elmondta: ő és Lewis Hamilton is össze van törve a bakui nullázás után – ám ennél sokkal aggasztóbb, hogy az egész azeri hétvégén nem igazán volt meg a tempójuk.

Nulla ponttal távozik az Azerbajdzsáni Nagydíjról a Mercedes: Valtteri Bottas a pontszerzők közé sem tudta beverekedni magát, ám ami igazán fájdalmas lehet a világbajnok alakulat számára, hogy Lewis Hamiltonnak egy szerencsés győzelemre is volt esélye, amikor az újraindításnál egy pillanatra úgy tűnt, átveheti a vezetést. A brit azonban hibázott, ez pedig Toto Wolff csapatvezető szerint a hétszeres vb-győztest és őt magát is megviselte:

hamilton-fek-dppi-baku-2



„Mindketten össze vagyunk törve” – nyilatkozta Wolff a futam után a Formula.hu virtuális jelenlétében. „De nyilván neki még rosszabb versenyzőként: annyira közel volt, aztán mégis elszállt minden. Márpedig az ilyen években, mint a mostani, mindig a legjobbunkat kell hozni. A lehető legjobbat kell nyújtanunk, márpedig ezen a hétvégén nem adtunk versenyképes csomagot a pilótáknak. Messze voltunk a versenyképes csomagtól. És ez a frusztráló, nem is csak a futam végi incidens: összességében sem tudtuk hozni a várakozásainkat – ez igaz Lewisra, a mérnökökre, jómagamra, mindenkire.”

„Egyszerűen csak fájdalmas ez. Már láthattuk a győzelmet, fél kezünk már a trófeán lehetett volna, hiszen Max nem szerzett pontot” – utalt Verstappen defektjére a csapatfőnök. „A frusztrációt és a megsemmisülést érezzük pillanatnyilag. Nem tudom, aláírtam volna a harmadik helyet is. Amit a maiból leszűrtem, hogy a legjobbunkat kell nyújtani ebben a bajnokságban, márpedig egész hétvégén nem volt az igazi az autónk. Szervezeti szinten kell hibátlan teljesítményt nyújtanunk, márpedig együttesen nem tettük ezt meg az utóbbi két hétvégén.”

Wolff ugyanakkor hozzátette: szerinte Hamilton egyáltalán nem vállalt extra kockázatot a második rajtnál, az egyetlen hiba a kapcsoló véletlen átpöccintése volt. „Nem, szerintem megvolt neki a pozíció, teljesen rendben volt a manőver a belső íven” – vélekedett. „Egyszerűen csak a fékek nem stimmeltek vagy nem voltak a megfelelő beállításban. Ezért mérte el a fékpontot. Úgy vélem, előtte tökéletes volt a start és a manővere.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: