Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. augusztus 1. vasárnap
F1

Red Bull: Monaco megmutatta, hogy nyomás alatt a Mercedes is hibázhat

Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója ezt látja az F1-es Monacói Nagydíj legfőbb tanulságának. Christian Horner csapatfőnök szerint fontos volt, hogy kihasználják riválisuk botlását.

Max Verstappen nyerte a Monacói Nagydíjat, s mivel Lewis Hamilton csak hetedik lett a gyenge időmérős eredmény és az elrontott stratégia után, a holland karrierje során először az élre állt a világbajnoki összetettben – ráadásul a Red Bull is egy ponttal a Mercedes elé került, miután Valtteri Bottas a kerékhiba miatt kiesett.

verstappen-redbull-mercedes-monaco-1



Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója szerint a hétvégi verseny bebizonyította, hogy nyomás alatt az előző hét F1-es vb-címet bezsebelő Mercedes is képes hibákra – minderről a Sky Germany kamerái előtt beszélt:

„Meglepett, hogy Hamilton többé-kevésbé harc nélkül autózott Gasly mögött. Aztán pedig Bottast is kihívták a bokszba. Ez azt mutatja, hogy ha nyomás van rajtad, követhetsz el hibákat. De ez azt is jelenti, hogy továbbra is a lehető legnagyobb nyomást kell helyeznünk mindkét autóra. Most ráadásul egy harmadik gyártó is beszállt a Ferrari révén. Ez nagyon jó a nézők számára, de még keményebb munkát jelent számunkra.”

Hasonlóan vélekedett Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője is: „Fontos volt, hogy megragadjuk itt a lehetőségeinket. A Mercedesnek ritkán előforduló gyenge napja volt, ezt pedig ki kellett használnunk. Csapatként ezt meg is tettük, ennek köszönhetően pedig a hibrid érában először vezetjük mindkét világbajnokságot. Ez tényleg biztató, de nem ragadtatjuk el magunkat, hiszen még mindig rettenetesen hosszú út áll előttünk a szezonban. De az rendkívül biztató, hogy ezen a ponton ennyire közel vagyunk” – fogalmazott Horner, hozzátéve, hogy fontos lesz, hogy az idény végéig szorossá tudják tenni a vb-harcot, mert az utolsó szakaszban nehezedik csak igazán nyomás az érintett csapatokra.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?