DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Schumachernek komoly motorgondjai voltak

Mick Schumacher az időmérős hibája után remekül versenyzett, majd rejtélyes módon látványosan visszaesett a verseny derekán. Most már tudjuk, mi akadályozta a jobb eredményben.

Az utolsó szabadedzésen ripityára törte autóját az újonc német pilóta, így az időmérőn részt sem tudott venni. A rajt utáni kavarodásban egy merész, de remek manőverrel megelőzte Nyikita Mazepint, majd el is húzott tőle jó 11 másodperccel, aztán az éles szeműek észrevehették, hogy egy-két kör alatt eltűnt az előnye, majd helyet cserélt csapattársával (bokszkiállás nélkül) és újabb 14-15 másodperces hátrányt gyűjtött össze az orosz mögött, mire egyszer csak újra erőre kapott az autója és a leintésig utol is érte Mazepint, ám megelőzni már nem tudta.

„Sajnos a kvalifikáció előtt a legrosszabbkor követtem el eddigi legnagyobb hibámat, pedig előtte kifejezetten biztató tempóval jelentkeztem. Ebből is sokat tanultam, a hibákból tanul az ember. Úgy tűnt, hogy meglehet a reményünk, hogy csatázhatunk a Williamsekkel és az Alpine-okkal, de végül máshogy alakult” – nyilatkozta Mick Schumacher a sajtótájékoztatón, amin a Formula.hu munkatársa is részt vett.

Az újonc német pilóta a tizennyolcadik helyen haladt, amikor a motorgondok elérték, de mivel éppen akkor történt Bottas drámája és Hamilton visszaesése a futam során, ezért sokan észre sem vették Schumacher problémáját.

Schumacher 10-12 másodperccel csapattársa előtt járt, amikor két-három körön belül fél percet veszített motorproblémák miatt


„Sajnos hirtelen több problémám is akadt a motorral a verseny derekán, ez pedig nem kevés időnkbe telt, mire sikerült megoldanunk. Ekkor már jelentősen visszaestem, rengeteg időt veszítettem, ám amikor újra erőre kapott a motor, ismét stabil és viszonylag jó tempót tudtam futni. Ekkor egészen hasonló körökre voltam képes, mint a középmezőny zöme.”

„A hajrában többnyire sikerült elkerülni a kék zászlós szakaszokat is, ezzel elég sok időt spóroltunk meg. Nehéz verseny volt, de a pozitívumokat feltétlenül magunkkal visszük Bakuba. Az első körös előzésem elég szorosra sikerült, nem akartam, hogy ilyen közel legyünk egymáshoz, de Nyikita is éppen manőverben volt, az utolsó pillanatban azonban észrevett, akkor én már úgysem tudtam volna mit tenni.”

„A baráti viszonyom Sebastian Vettellel? Igen, valóban közel állunk egymáshoz, rengeteg tanácsot ad nekem a versenyhétvégéken, csak megköszönni tudom neki, hogy átad abból a rengeteg tapasztalatból nekem, amivel rendelkezik. Hatalmas rutinja van, tőle csak tanulhatok. Azért pedig hálás lehetek a sorsnak, hogy az a munkám, amit a legjobban szeretek, versenyezhetek a Formula-1-ben, igyekszem élvezni minden pillanatát” – tette hozzá Mick Schumacher.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: