DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Norris Mazepint hibáztatja a gyenge rajthelyért

Az orosz még a Q1-ben tartotta fel a McLaren britjét, aki szerint viszont ez az egész kvalifikációjára rányomta a bélyegét. A végén Perez hibájával duplán is balszerencséje volt.

Nagyjából a barcelonai időmérő első etapjának felénél jártunk, amikor tumultuózus jelenetek alakultak ki az utolsó sikánnál: Lando Norris keveredett elképesztő forgalomba, amelyet többek között Nyikita Mazepin okozott. Bár a brit továbbjutott a Q1-ből, sőt a Q3-ba is befért, ott csak a kilencedik rajthelyet kaparintotta meg. Norris szerint ez nem kis részben annak volt köszönhető, hogy kénytelenek voltak már az első etapban felhasználni egy extra szett lágy abroncsot:

norris-mclaren-barcelona-1



„Úgy érzem, gyakorlatilag ezen ment el ma az időmérőm” – mondta a Mazepin-feltartásról, amelyet egyébként a felügyelők is vizsgálnak. „Az autó jó volt, és úgy éreztem, nem végeztem rossz munkát. Csak volt egy srác, aki rettenetesen feltartott, s emiatt egy második szett gumit is fel kellett használnom. Amikor századok és ezredek döntenek, nem férnek bele a hibák, és ha egyetlen szett gumink marad, amin igazán nyomhatjuk, az sokba kerülhet. Szóval kicsit idegesítő ez, mert úgy érzem, ötödik-hatodik hely környékén végezhettem volna, de ez nem jött össze.”

A Q3-ban aztán duplán is kifogott a vb-összetettben harmadik helyen álló Norrison Sergio Perez megforgása: egyfelől a mexikói által felhordott kavics tönkretette az első próbálkozását. „Azt hiszem, nekem kellett először keresztül hajtanom rajta, szóval egyszerűen balszerencsés voltam, ez is néhány tizedembe került” – magyarázta a RaceFans.net által idézett McLaren-pilóta.

Akinek aztán azzal is pechje volt, hogy az időmérő legvégén a többiekhez hasonlóan nem tudott gyorsulni – azt nem tudta megmondani, hogy ez a szélnek vagy más tényezőnek volt köszönhető –, így utólag az is hibásnak döntésnek bizonyult, hogy a második próbálkozásra tartogatta az egyetlen megmaradt friss szett lágy abroncsát.

FRISSÍTÉS: A felügyelők is vétkesnek találták Mazepint, így háromhelyes rajtbüntetést kapott Norris feltartásáért – jóllehet, ez nem számít semmit, hiszen eleve a 20. helyre kvalifikált a haasos újonc, akinek viszont egy büntetőpontot is felírtak a licencébe, így már kettővel rendelkezik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: