DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Villeneuve: Hamilton nem érzi, hol a határ

Jacques Villeneuve úgy érzi, Lewis Hamiltonnak már olyan rég volt része valódi világbajnoki csatában, hogy Imolában hibázott, és túlvállalta magát. Bizonyos helyzetekben túl sok kockázatot vállal.

Lewis Hamilton legnagyobb hibája az Emilia-Romagna-i Nagydíjon egyértelműen az a momentum volt, amikor lekörözte volna George Russellt, azonban megcsúszott a vizes belső íven, majd a falba csúszott. Végül a versenyt folytatni tudta, és a második helyet meg is mentette.

Az 1997-es világbajnok úgy látja, Hamilton nem érzi, hol van az a határ, aminél már nem éri meg kockázatot vállalni: „Izgalmas lesz! Láthattuk Imolában, hogy Lewis nincs hozzászokva ahhoz, hogy nagyobb kockázatokat vállaljon, de most rákényszerült, miután van egy hozzá hasonlóan gyors pilóta, aki másik csapattal ostromolja őt” – mondta Villeneuve az F1-insider.com-nak.

„Lewisnak már a rajtnál is inkább visszakoznia kellett volna, mivel már a külső ívre szorult, ehelyett már az első kanyarban tönkretette a versenyét” – utalt rá a kanadai, hogy a Mercedes első szárnya megsérült.



„Aztán a lekörözéseknél is túlvállalta magát, ami kétlem, hogy megtörtént volna vele az előző évek bármelyikében. A piros zászló, amit épp a csapattársa, Valtteri Bottas váltott ki, megmentette, de erre nem számíthat mindig.”

„Az én időmben én voltam a fiatal kihívója Schumachernek, ahogyan most Max Hamiltonnak, akkor pedig Schumacher ezzel nem tudott megbirkózni” – emlékezett vissza Jacques Villeneuve, aki arra is kitért, hogyan halad Perez beilleszkedése.

„Sergio újonc a Red Bullnál, de máris gyorsabb, mint Bottas a Mercedesszel. Úgy látom, Sergio többet segít Maxnak, mint Bottas Hamiltonnak, ráadásul Wolffot sem értem. Miért Russellt hibáztatta a balesetért? Bottas jól tudta, hogy a lehetséges utódja érkezik mögötte, és meg is kockáztatott egy súlyos balesetet azzal, hogy jobbra húzta az autóját.”

„Ez is csak azt mutatja, mennyire feszült Bottas már a szezon második versenyén, ez pedig már nem is lesz jobb, egyszerűen túl lassú. Ha ez nem így lenne, akkor nem lett volna rákényszerülve, hogy egy Williams ellen védekezzen.”

Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb F1-es hírekről, akkor csatlakozz a Formula Aréna Facebook-csoportunkhoz, ahol garantált a jó hangulat és megtalálsz minden fontos tudnivalót és érdekességet a versenyhétvégék alatt, de a holtidőben sem hagyunk benneteket unatkozni! Ide kattintva tudtok csatlakozni a Formula Arénához!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: