Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. június 15. kedd
F1

Vettel autója elromlott, de ez a Mercedes számára is gondot jelenthet

Az ág is húzza Sebastian Vettelt, elromlott alatta az Aston Martin a második tesztnapon. Ez a Mercedes számára is ijesztő lehet, mivel úgy tűnik, ugyanaz a váltóhiba sújtotta, mint Valtteri Bottast.

Pénteken, az első tesztnapon Valtteri Bottas volt kénytelen hosszasan a garázsban vesztegelni egy váratlanul fellépő váltóhiba miatt, ez a finn első, autóban töltött napját nagyjából haza is vágta. Az Aston Martin istálló szoros technikai együttműködést folytat a gyári Mercedesszel, így sokan felkapták fejüket arra, hogy Vettel autóján egy első látásra ugyanolyan váltóhiba jött elő szombaton, mint Valtteri Bottas Ezüst Nyilán még a tegnapi napon.

A Sky Sports tudósítója, Ted Kravitz is azon az állásponton van, hogy összefüggés lehet a két szerencsétlen eset között. „Az Aston Martin hivatalosan közölte, hogy a sebességváltó mondta fel a szolgálatot Vettelnél. Számomra pedig a probléma pontosan úgy hangzott, mint amilyen gonddal a Mercedes szembesült tegnap” – ecsetelte véleményét Kravitz.

Vettel közvetlenül az ebédszünet előtt még három kör erejéig visszatérhetett a pályára, de aztán leintették a délelőtti etapot. A német pilóta higgadtan értékelte a balul sikerült délelőtti szakaszt. „Az elmúlt 24 óra nagyon zsúfoltra sikeredett a csapat és saját magam számára is. Délelőtt sajnos nem sikerült sokat tesztelnünk egy sajnálatos sebességváltó-hiba miatt. Ki kellett cserélnünk az egységet, ami rengeteg időbe került, de hát most ez van, ezt kell elfogadni. Emiatt sajnos nem tehettem meg valami sok kört, rengeteg időt veszítettünk, amit a pályán tölthettem volna” – nyilatkozta Vettel délután.

A szoros együttműködés miatt a Mercedes számára is ijesztő Vettel váltóhibája?


„Normális esetben ez nem szabadna, hogy annyira számítson. Remélhetőleg, délután sokat behozunk a lemaradásból és rengeteg információt gyűjtünk az autóról. Hosszú lesz még ez az év és a hosszú szezon során biztos vagyok abban, hogy minden rendben lesz végül” – tette hozzá optimistán az Aston Martin friss igazolása.

A csapatfőnök szerint valószínűleg komoly hátrány érné Vettelt a rengeteg elvesztegetett idő miatt, úgyhogy mérlegelik, hogy vasárnap esetleg változtatnak az eredeti terven, ami a pilótafelállást illeti. „Rengeteg, nagyon értékes időt veszítettünk el ma a tesztnapból. A problémát megoldottuk, de biztos vagyok abban, hogy a mérnökök már azon agyalnak, hogyan változtassanak a pályán töltött időt illető terveken.”

„Fontos, hogy minél inkább megértsük az autó működését és lehetőleg minden feladatunkat sikeresen elvégezzük. Ez az elsődleges cél. De azt se felejtsük el, hogy ez a váratlan meghibásodás negatív hatással lehet Sebastianra, mert az első futam előtt sokkal kevesebb időt tölthet az autóban, márpedig éppen neki lenne szüksége leginkább arra, hogy minél több ideig körözhessen és ismerhesse meg minél jobban az autót, ő csak most váltott csapatot, ez egy másik autó, másik erőforrás, mint amit eddig használt. A hátralevő időből igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni” – mutatott rá Otmar Szafnauer.

Elképzelhető, hogy a vasárnapot teljes egészében megkapja Sebastian Vettel az Aston Martinnál?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?