DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Bottas: Utólag könnyű okosnak lenni

Ez a véleménye a Mercedes finn pilótájának arról, hogy nem kellett-e volna a többi csapathoz hasonló shakedownt tartaniuk a teszt előtt. Bottas bízik benne, hogy ledolgozhatják a hátrányukat.

Váltógonddal indult a Mercedes számára a Formula-1-esek bahreini tesztje: Valtteri Bottas csupán egyetlen installációs kör után több órára a garázsba kényszerült, mivel ki kellett cserélni autójában a szóban forgó alkatrészt. A finn így csupán hat kört teljesített pénteken – és Lewis Hamilton is a keveset köröző pilóták közé tartozott –, aki emiatt érthető módon nem volt túl boldog:

bottas-mercedes-teszt-day1



„Nagyon vártam, ahogy természetesen az egész csapat is, hogy végre pályára hajtsunk” – mondta az el F1 tesztről készített élő közvetítésében Bottas, akit a Motorsport.com idéz. „Az első installációs körön észleltük, hogy gond van a váltóval. Nyilván be kellett azonosítsunk a problémát és kicserélnünk a váltót, ami időt vett igénybe. Csak a legvégén tudtam néhány kört megtenni, aztán jött a piros zászló. Összesen hat kör, miközben az autó aero-rácsokkal volt felszerelve, szóval nem sokat mentünk ma. Nem ideális kezdés.”

Bottas bízik benne, hogy a következő két nap során vissza tudják nyerni a ma elvesztegetett időt – szerinte még segít is nekik, hogy idén csak ilyen kevés lehetőségük van a csapatoknak a felkészülésre: „Igazából ami a jó hír idén, hogy ha időt is veszítünk, be tudjuk azt hozni, mivel mindenki számára limitált, hogy mennyit körözhet. A hatékonyság, a költséglimit és társai miatt nem futottunk volna túl sűrű programot a többi napon, szóval remélhetőleg be tudjuk ezt a hátrányt hozni – ha nem is mindet, de a nagy részét. Várom a hátralévő két napot.”

A Mercedes egyébként egyedüli istállóként döntött úgy, hogy nem tart filmforgatási nap címszó alatt shakedownt a bahreini tesztet megelőzően (ezt majd a jövő héten pótolják). Arra a kérdésre, hogy nem lett-e volna bölcsebb előzetes megejteni ezt, hogy kiküszöböljék az ilyen jellegű gondokat – amelyek Toto Wolff szerint váratlanul érték a csapatot –, így felelt Bottas: „Utólag már könnyű ezt mondani. Persze, most már úgy látjuk, jobb lett volna előtte megejteni. De az elmúlt években minden üzembiztosan működött, néhány dolgot pedig már a tesztpadon kipróbáltunk. Most már mondhatjuk ezt, jövőre biztosan átgondoljuk a dolgot.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: