DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Az Alpine megmagyarázza, ügyfélcsapat nélkül még jobb is az élet

A McLaren távozásával a Renault egy csapatra maradt a 2021-es Formula-1-es szezonra, de az Alpine vezetője szerint igazából előny számukra, hogy csak önmagukra kell koncentrálniuk.

A Formula-1-ben hagyományos álláspont, hogy egy motorgyártó termékeit minél több csapat használja, a több összegyűjtött adat révén annál könnyebb lesz az adott gyártónak megbirkózni a sport kihívásaival, orvosolni a felmerülő problémákat és gyorsítani a technika fejlesztését. A hibridkorszak kezdetével ennek jelentősége még jobban felértékelődött, hiszen a hajtásláncok minden korábbinál összetettebbekké váltak. Az elmúlt években így szinte presztízskérdéssé vált, hogy melyik gyártónak hány ügyfele van – a kép pedig idénre kissé átrendeződött.

A Ferrarinak továbbra is három (a gyári istálló mellett a Haas és az Alfa Romeo) csapata van, a Hondának kettő (Red Bull és Alpha Tauri), a Mercedesnek viszont azáltal, hogy a McLaren a Renault hátrahagyva visszatért hozzájuk, már négy, hiszen az Aston Martin és a Williams továbbra is az ő technikájukat használja. A Renault átnevezett gyári csapata, az Alpine így egyedül maradt a francia erőforrás használójaként – a cég ügyvezető igazgatója, Laurent Rossi szerint viszont az istálló jelenlegi helyzete és céljai fényében ez az ideális felállás a számukra, hiszen senki más igényeit nem kell kielégíteniük a sajátjukon kívül.

alpine_1



„Látni kell, hogy az F1-es üzletág természete miatt ma a saját csapatnak kell a középpontban állnia. Noha egy partner nem rossz, de nem is nélkülözhetetlen” – idézi Rossit a Motorsportweek. „Mivel mi egy már korábban meglévő csapatra építkezünk, teljes autonómiára, függetlenségre van szükségünk, hogy minden erőnkkel a saját csapatunkra koncentrálhassunk. Fontos, hogy mi legyünk azok, akik learatják a munka gyümölcsét, így most nem is keresünk partnercsapatot, de talán a jövőben jól jön majd.”

Jó, azért az előnyök mellett hátrányai is vannak ennek a teljes különutasságnak, ismeri el Rossi, bár ha beleássuk magunkat a részletekbe, akkor azért kiderül, hogy valójában túl nagy a felesleges kockázata a partnercsapatok ellátásának – jut végül mégis erre a megállapításra az igazgató.

„A pozitívuma, hogy a motor fejlesztésénél csak arra kell figyelnünk, hogy az a mi autónkba a lehető legjobban illeszkedjen. És ez egy hatalmas pozitívum, hiszen nem terelik el a figyelmünket más tevékenységek, és tényleg kihasználhatjuk annak előnyeit, hogy gyári csapat vagyunk. A hátrány az lehet, hogy romlanak egy kicsit a fejlesztési lehetőségeink ahhoz képest, mintha több csapat párhuzamosan használná a motorunkat. De ha bármilyen problémába ütköznénk, akkor máris nem érné meg. Ha ugyanis a másik csapat előnyöket remél a velünk való partnerségtől, és mi nem lennénk képesek ezt megadni számára, akkor folyamatosan növelnünk kellene a munkamennyiséget, ennek pedig nem kívánt hatásai lehetnek. Összességében tehát nagyon elégedettek vagyunk azzal, hogy csak önmagunkat látjuk el” – fogalmazta meg nézeteit.

Az utóbbi hetekben a Williams kapcsán merült fel, hogy hamarosan akár visszatérhetnek a Renault-hoz, amelynek erőforrásait legutóbb 2013-ban használták. Az is igaz viszont, hogy a motorfejlesztések jövő évtől kezdődő befagyasztásával a következő három évben csökken a partnercsapatokkal való adatgyűjtés fontossága.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: