Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. október 19. kedd
F1

Schumacher: Ez jól jöhet az újoncoknak

Mick Schumachernek rengeteg tanulnivalója lesz a száguldó cirkuszban, eddig ugyanis csak teszteken és néhány szabadedzésen szerepelt. De legalább egy szegmensben jól járnak az újoncok.

2021 alapvetően ideálisnak ígérkezne a Formula-1-be újonnan csatlakozók számára, de a Covid-járványhelyzet alaposan felborítja a felkészülést minden istállónál. A Haasnál sincs kivétel, Mick Schumacher például február elejéig nem is tudott személyesen találkozni a mérnökeivel, interneten próbálta tartani a kapcsolatot a szakemberekkel.

De mi a helyzet az új keverékű Pirellikkel? „Nem hinném, hogy akkora előnyt jelentenének a teljesen új típusú gumik. A Formula-2-ben is jól láthattuk, hogy amikor új abroncsokat vetett be a Pirelli, az újoncok rögtön gyorsak tudtak lenni. Ugyanakkor pedig azok a versenyzők, akik abban a géposztályban versenyeztek évek óta, inkább szenvedtek kicsit, mire megértették az új gumik működését” – mondta el véleményét Mick Schumacher a Sky Germany adásában.

A Formula-2-esek már tavaly használták azt az abroncsot, amit a Formula-1 csak jövőre kezd használni


A Formula-2-ben már a tavalyi szezonban is az újabb generációs, 18 hüvelykes abroncsokat használták a versenyzők, köztük Mick Schumacher és Nyikita Mazepin is. A Pirelli a tervek szerint csak jövőre vált át az újabb típusú kerekekre, de 2021 is tartogat egy újítást, új gumikeverékekkel jelentkezik az olasz gyártó. Mivel ezeket senki nem ismeri még igazán, az újoncok előnyben lehetnek ebben az egy dologban. Igaz, a kevés tesztlehetőség inkább a negatív oldalra billenti a mérleg nyelvét, mert a versenyautóval kevesebb idejük van összeszokni, annak viselkedését megfelelően kiismerni. Az is Schumacheréket segítheti, hogy ő és Mazepin ismerik a legjobban azokat az abroncsokat, amiket majd 2022-ben kezd használni a Formula-1.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?