DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Berger: Már látom magam előtt, milyen nagyszerű lesz Max és Perez a Red Bullnál

A Red Bullhoz ezer szállal fűződő Gerhard Berger már maga előtt látja, mekkora párost fog alkotni az osztrákoknál Max Verstappen és Sergio Perez, miközben Russellnek is szép jövőt vízionál.

Alexander Albon nem igazán tudott felnőni idén sem Max Verstappen mellé, amit jól megmutat, hogy míg a holland két futamgyőzelmet és megszámlálhatatlan mennyiségű dobogós helyezést is szerzett idén, addig a brit-thai pilóta két szerencsés pódiummal dicsekedhet.

Kevesebb, mint felennyi pontot szerzett Verstappenhez képest az összetettbeli tabellán, ahol a holland versenyző 196, míg Albon csak 93 pontot szedett össze 2020-ban, mindennek fejében pedig mind a 17 időmérőn vereséget szenvedett csapattársától.

A héten újabb bejelentést várnak a Red Bulltól világszerte, az egykoron pedig az energiaitalgyártóval együtt a Toro Rossót megalapító Gerhard Berger hintette el álláspontját a csapat jövő évi pilótafelállásáról.

Albon vagy Perez marad hoppon?


„Egyértelmű, hogy a Red Bullnak két erős versenyzőre van szüksége” – mondta a Servus TV-nek Berger. „Nem vitás, hogy az egyik Verstappen, de kell nekik még egy jó pilóta, mivel ennek a csapatnak nem lehet más a célja, minthogy megnyerjék az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is.”

„Egyik csapat sem engedheti meg magának, hogy ne két topversenyzőt ültessen az autóiba, mert akkor nem szerzik meg a maximálisan elérhető pontszámot. Már magam előtt látom, mennyire jól fog együttműködni Max és Perez” – tette le voksát a mexikói mellett a 2008-ban a Toro Rossótól kilépő Berger.

Aztán nem hagyhatta szó nélkül George Russell helyzetét sem, aki a szezon végére az egyik legnagyobb ígérete lett a Formula-1-nek: „Bottasnak nincs meg az a tempója, mint Russellnek, viszont a Mercedes már elkötelezte magát Bottas mellett a közeljövőre. Egyelőre nincs sok lehetősége George-nak ezen változtatni, de nagyszerű jövőt jósolok neki.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: