DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Bottas szoros csatában húzta be az imolai pole-t

Egy tizednél is kevesebb különbség döntött a két Mercedes között, így a finn rajtolhat az élről az Emilia-Romagna-i Nagydíjon. Verstappen motorgondok után is harmadik, Vettel megint kiesett a Q2-ben.

Kellemes napsütéses időben, mindössze egyetlen szabadedzés után vette kezdetét az Emilia-Romagna-i Nagydíj időmérő edzése Imolában. Már az első etapban is a Mercedesek diktálták a tempót: Valtteri Bottas nyolc ezreddel múlta felül Lewis Hamiltont, Max Verstappen hátránya viszont már nyolc tizedmásodperc volt hozzájuk képest. Persze itt a lényeg még az első tizenötbe jutás volt: ezt végül a két Haasnak, Romain Grosjeannak és Kevin Magnussennek, a két Alfa Romeónak, Kimi Raikkönennek és Antonio Giovinazzinak, valamint a Williamst vezető Nicholas Latifinek nem sikerült abszolválnia – igaz, a finnél ebben szerepet játszott egy köridőtörlés is, amelyből amúgy igen sokat láthattunk a Q1-ben.

A második szakasz elején a Mercedesek, a Red Bullok és a Ferrarik közepes keverékű gumikon próbálkoztak, ám ez a taktika csak Bottas és Hamilton esetén látszott működni. Verstappennek volt ennél nagyobb baja is: motorgondokra panaszkodott a rádión a holland, aki vissza is hajtott a bokszba szerelésre. Csapattársa, Alexander Albon eközben a pályán mutatott be egy piruettet a Varianta Alta sikánból kijövet, a falat viszont sikerült elkerülnie.

Verstappen autóját sikerült időben megszerelni, s végül a Mercedesekhez hasonlóan a közepes abronccsal jutott tovább a Q3-ba. Albon is bejutott, de ő már lágyon, ahogy Charles Leclerc is, Sebastian Vettel viszont azokkal is csak a 14. helyen zárt – igaz, egy pozíciót bukott körelvétel miatt is. A négyszeres világbajnok mellett Sergio Perez, Esteban Ocon, George Russell és Lance Stroll esett még ki.

A Q3-as első próbálkozások után Hamilton 31 ezreddel vezetett Bottas előtt. A finn azonban a legvégén fordított, s végül 97 ezredmásodperces különbséggel bezsebelte a pole-pozíciót. A harmadik helyet szokás szerint Verstappen szerezte meg, mellőle az Alpha Taurival remeklő Pierre Gasly startolhat majd. Daniel Ricciardo az ötödik, Albon csak a hatodik, míg a top 10 sorrendjét Leclerc, Danyiil Kvjat, Lando Norris és Carlos Sainz tette teljessé. Az imolai futam vasárnap 13 óra 10 perckor startol.

Az időmérő végeredménye:

No. Pilóta Csapat Q1 Q2 Q3
1. Valtteri Bottas MERCEDES 1:14.221 1:14.585 1:13.609
2. Lewis Hamilton MERCEDES 1:14.229 1:14.643 1:13.706
3. Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 1:15.034 1:14.974 1:14.176
4. Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 1:15.183 1:14.681 1:14.502
5. Daniel Ricciardo RENAULT 1:15.474 1:14.953 1:14.520
6. Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 1:15.402 1:14.745 1:14.572
7. Charles Leclerc FERRARI 1:15.123 1:15.017 1:14.616
8. Daniil Kvyat ALPHATAURI HONDA 1:15.412 1:15.022 1:14.696
9. Lando Norris MCLAREN RENAULT 1:15.274 1:15.051 1:14.814
10. Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 1:15.528 1:15.027 1:14.911
11. Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 1:15.407 1:15.061  
12. Esteban Ocon RENAULT 1:15.352 1:15.201  
13. George Russell WILLIAMS MERCEDES 1:15.760 1:15.323  
14. Sebastian Vettel FERRARI 1:15.571 1:15.385  
15. Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 1:15.822 1:15.494  
16. Romain Grosjean HAAS FERRARI 1:15.918    
17. Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:15.939    
18. Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:15.953    
19. Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 1:15.987    
20. Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:16.208    
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: