DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Sajtó: 23 futamos F1-es naptár jöhet 2021-ben

A kiszivárgott információk alapján még az eredetileg tervezett idei kalendáriumnál is hosszabb menetrend várhat jövőre az F1-es mezőnyre, amely Szaúd-Arábia révén egy új országba is ellátogatna.

Komolyan rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány a Formula-1 2020-as versenynaptárára: rengeteg versenyt törölni kellett, miközben ezek pótlására új és visszatérő pályák csatlakoztak a körforgáshoz. A sportág vezetői ugyanakkor már többször elmondták, hogy 2021-et illetően „a megszokotthoz közelebb álló” menetrendet terveznek, amelynek első verzióját az F1 Bizottság hétfői ülésén kézhez is kapták a csapatok.

A Motorsport.com által megszerzett információk alapján pedig ebben nem kevesebb, mint 23 futam kapott helyet – azaz eggyel még annál is több, mint amennyit eredetileg terveztek erre az évre! Az új csatlakozó a 2020-ra eleinte beírt 22 verseny mellé az utóbbi időben már többször is pletykált Szaúd-arábiai Nagydíj lenne.

f1-start



A naptár első fele többé-kevésbé össze is állt az említett szaklap szerint. A szezon március 21-én rajtolna Melbourne-ben, majd jönne Bahrein, valamint egy-egy hét szünettel Kína és Vietnám – igaz, utóbbi az Auto Motor und Sport szerint politikai okok miatt megcsillagozva szerepel a tervezetben.

Ezután május elején jönne a Spanyol Nagydíj, amellyel a jelek szerint tehát hosszabbítanának, s egyúttal visszakapná az első európai futam státuszát, az idei eredeti menetrendben ezt birtokló Holland Nagydíj ugyanis átkerülne az ősz elejére. Barcelona után következne két utcai pálya, Monaco és Baku, utóbbi Montreallal állna párba egymás utáni hétvégéken, majd jönne a szokásos európai menet június végétől augusztus elejéig Franciaországgal, Ausztriával, Nagy-Brittaniával és Magyarországgal, azaz a Hungaroring újfent a nyári szünet előtti utolsó fordulónak adna otthont.

A kalendárium második felében a kiszivárgott hírek szerint még nem szerepelnek konkrét dátumok, de úgy hírlik, a nyári szünet után egy tripla hétvége jönne Spával, Monzával és a már említett Zandvoorttal. Később egyébként még egy hármas állomásra sor kerülne Szocsival, Szingapúrral és Suzukával, ezzel teremtve szabad hétvégét a már említett Szaúd-Arábiának. A megszokott menetrendhez képest még annyi változás lehet, hogy az amerikai túra során esedékes Brazil Nagydíjnak nem Interlagos, hanem egy Rióban épülő pálya adhat otthont – jóllehet, a környezetvédők erősen tiltakoznak ez ellen. Az évad szokás szerint Abu Dhabiban zárulna.

A 23 futamos és a szokott útvonalat követő menetrend eléggé optimistának tűnik a továbbra is tomboló járványhelyzet okán, ráadásul az AMuS úgy tudja, hogy az F1 hivatalosan nem is készül egyelőre B tervvel. Persze ezek mind csak sajtóhírek, novemberre várható, hogy ténylegesen közzétegyenek egy előzetes 2021-es versenynaptárt. Állítólag viszont a téli tesztidőszak is némileg átalakulhat: mivel csak minimális változtatások eszközölhetők az autókon, elképzelhető, hogy csupán egyetlen háromnapos tesztre kerül sor, s arra sem Barcelonában, hanem Bahreinben, de ezt ugyancsak nem erősítették meg egyelőre.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: