DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Wolff: Ki gondolt volna 92 győzelemre?

Csak szuperlatívuszokban tudott beszélni vasárnap rekordot döntő pilótájáról a Mercedes F1-es csapatfőnöke, aki viccesen azt is megjegyezte: a gatyájuk is rámehet a brit új szerződésére…

Lewis Hamilton a Formula-1-es Portugál Nagydíjon aratott sikerével immár egyedüliként rekordtartónak számít a futamgyőzelmek számát illetően. A 92 elsőségéből 71-et jelenlegi alakulatával, a Mercedesszel szerzett, amelynek csapatvezetője, Toto Wolff nem is győzte dicsérni versenyzőjét a Sky Sports F1 kameráinak nyilatkozva:

hamilton-portimao-podium



„Ki gondolta volna, amikor beszálltunk ebbe a projektbe 2013-ban, hogy Lewis 92 győzelemig fog jutni? Ez az elismerése a szenvedélyének, az energiájának és minden erőfeszítésének, amit a sportba beletesz. A tehetsége és a képességei egyszerűen kiemelkedők. Amit idén láttam Lewistól, hogy mennyire jól építi fel a hétvégéit. A verseny elején kényelmesen elüldögélt, aztán szépen felépítette magát és hihetetlen lett a tempója” – utalt Wolff Hamilton portimaói produkciójára is.

A folyamatos sikerek ellenére Hamiltonnak továbbra sincs aláírt szerződése 2021-re. Sokan csak formalitásnak tartják a hosszabbítást a Mercedesszel, a pletykák szerint viszont az anyagiak körül lehet némi huzavona. Maga Wolff is viccelődött azzal a portugáliai verseny után, hogy a gatyájuk is rámegy arra, ha meg akarják fizetni az F1 történetének nagydíjgyőzelmek tekintetében legsikeresebb pilótáját:

„Hatalmas lesz. Rengeteg készletet kell eladnunk, és vissza kell vennünk az épületek bérletét, hogy össze tudjuk szedni a pénzt” – nevetett a csapatvezető.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: