Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2020. december 1. kedd
F1

Hamilton maradni akar, de nem tudja, meddig

Bár sokak szerint csak formalitás a hetedik vb-címe felé robogó brit hosszabbítása a Mercedesnél, továbbra sem jelentették be az új szerződést. A pilóta ennek hátteréről beszélt Portimaóban.

Miközben Valtteri Bottasszal már hónapokkal ezelőtt aláírt a Mercedes 2021-re, Lewis Hamilton továbbra sem rendelkezik érvényes szerződéssel a következő idényre. Noha a legtöbben úgy vélik, pusztán formalitás a hosszabbítás, mégis érdekes, hogy miért várat magára a bejelentés. Toto Wolff csapatvezető korábban azzal indokolta a késlekedést, hogy a sűrű versenynaptár miatt nem volt idejük leülni egyeztetni, sajtóértesülések szerint ugyanakkor a pénz is közrejátszhat a dologban.

hamilton-dppi-portimao-day0



Az F1-es Portugál Nagydíj előtti sajtótájékoztatón – amelyen a Formula.hu is részt vett – nekiszegezték Hamiltonnak a kérdést, hogy miért csúszik az új kontraktus aláírása? „Nincs különösebb oka, egyszerűen csak még nem sokat beszéltünk róla. Hogy csak formalitás-e? Nem tudom, talán. Azt hiszem, egy ponton le kell majd ülnünk átbeszélni a dolgokat, de nem ez most számomra a prioritás: az elsődleges célom, hogy elvégezzem az idei munkát. Egyedül erre koncentrálok pillanatnyilag.”

„A tárgyalások a legtöbb ember számára sosem egyszerűek, leülni egy irodában a főnököddel. Én nem érzem különösebben kényelmetlenül emiatt, már többször csináltam. Majd amikor megfelelő lesz az idő, megejtjük. Végső soron mindig is elkötelezett voltam ezen csapat iránt. Tudom, hogy ha egy ideig nem kommunikáljuk ezt, az emberek elkezdenek sugdolózni vagy félni… Én például aggódhatnék amiatt, hogy Toto elkezd valaki mással tárgyalni, ami ostobaság, nem gondolok ilyesmit. Mindig fontos volt, hogy világosak legyenek egymás felé a szándékaink. Nem beszéltem mással, nem is tervezem ezt, és egy ponton le fogunk ülni Totóval, hogy kidolgozzuk az utunkat. Figyelemre méltó, amit együtt elértünk az évek során, és még nem végeztünk.”

Hamilton szavaiból az is kiderül, hogy bár továbbra is az F1-ben szeretne versenyezni, arról még nem született meg benne az elhatározás, hogy pontosan meddig: „Még nem hoztam meg semmiféle döntést, de maradni akarok. Általában amikor leülünk, hároméves periódusról van szó. De persze most más időket élünk. Az is kérdés, hogy akarom-e még három évig folytatni. Nagyon-nagyon sok kérdést kell még megválaszolni. Ráadásul 2022-ben egy új korszak kezdődik az autókat illetően. Bizonyos szempontból izgat, hogy milyenek lesznek az autók 2022-ben.

„Ha rövid távban gondolkodunk, lesznek cégek, akik ez idő alatt elhagyják az üzletet” – tért rá a koronavírus-válság hatásaira is a pilóta. „A Mercedesről azt mondanám, hogy visszakapaszkodóban vagyunk, most már sokkal jobb helyzetben vannak, pedig mindenkit súlyosan érintett ez az év. De ha megnézzük a jövőt, az szerintem fényes. Úgy gondolom, lesz néhány változás. Ole [Kallenius, a Daimler elnöke] előállt egy új tervvel, amellyel előreviheti a Mercedest fenntarthatóság szempontjából, az autók az elektromos irányba mozdulhatnak el, s ugyanez igaz az AMG-re, szóval szerintem a jövő fényesnek tűnik. Ezeket nyilván mind átgondoljuk, de úgy érzem, kiérdemeltem, hogy hosszú időre maradhassak, szóval majd az idő eldönti. Nem igazán tudok többet mondani, remélhetőleg a következő hónapokban hallhattok valamit.”

A Formula Podcast legfrissebb adásában mi is elmélkedtünk róla, mi állhat Hamilton és a Mercedes késlekedésének hátterében – a vonatkozó részt 15:26-tól hallhatjátok:

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?