DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Javult az 1,3 másodpercet lassuló Ferrari

A teljes mezőny javított Spában a tavalyi időmérős eredményéhez képest, kivéve a brutálisat lassuló Ferrarik. A gyenge középmezőnybeli eredmény ellenére javulást mutattak be.

Attól függ, mihez képest. A pénteki és szombati szabadedzéseken mutatott rendkívül harmatos teljesítményhez képest (17. és 20. pozíció) még a Q2-be jutás is nagy előrelépésnek számított, de ha belegondolunk, hogy tavaly és tavalyelőtt is a vörös autó nyerte a Belga Nagydíjat, kijelenthető, hogy valamit nagyon elrontottak az utóbbi hónapokban.

Tavaly ilyenkor mindenki a Belgiumban hihetetlenül gyors Ferrarikról beszélt, most pedig a rendkívül lassú vörös autókról kell szót ejteni. A statisztika tükrözi a kegyetlen valóságot, minden istálló javított a tavalyi idejéhez képest, csak a Scuderia esett vissza 1,3 másodpercet. Leclerc-nek és Vettelnek esélye sem volt a Q3-ba kerülésre. Végül a legnagyobb szégyent, a Q1-es kiesést sikerült elkerülni, de nem sokkal.

A Ferrarinak a Mercedeshez csak a bokszutcában lehet bármi köze, esetleg a lekörözéskor


„Péntekhez viszonyítva sikerült némi fejlődést elérnünk, ezért a vártnál még jobban is alakult az időmérő edzés, úgy vélem, ez végre egy pozitívum” – nyilatkozta a Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies a Motorsport-Total.com szakoldalnak.

„A péntek azért alakult annyira borzalmasan, mert képtelenek voltunk megfelelően munkára fogni az abroncsokat. Ez meglepett minket, de mindent megtettünk, hogy az autó jobban kezelje a gumikat, ezzel pedig pilótáink jóval nagyobb önbizalommal mehessenek bele a kanyarokba. A változtatások működtek, de a probléma gyökerét még nem sikerült megtalálnunk.”

„A versenyen jobbak lehetünk. A vetélytársakhoz képest kicsit nagyobb leszorítóerőt választottunk, ez pedig valószínűleg segíthet, különösen akkor, ha az idő is esősre fordul. Azt is tudjuk azonban, hogy rövid időn belül csodát nem tehetünk, nem jó úton indultunk el, ezért az autó sem jó” – összegzett a francia szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: