Steward
Bognár Viktor
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. február 27. szombat
F1

Sajtó: Vettel tárgyal a Racing Pointtal

Német lapértesülések szerint a jövőre az Aston Martin nevet felvevő, idén az erősorrendben nagy ugrást tévő Racing Point vezetője, Lawrence Stroll ajánlatot tett Sebastian Vettelnek egy 2021-es szerződésre.

Amióta a Ferrari májusban kinyilatkozta, hogy az idei év után nem marad hely a négyszeres bajnok számára a csapatban, állandó téma, hogy mihez kezd magával a 33 éves Vettel jövőre. Az F1-es csapatok ajtajai sorra zárultak be előtte, és a szezon spielbergi megkezdésével egyre valószínűbb opciónak tűnt a visszavonulás vagy az egy év kihagyás, vagyis egy olyan forgatókönyv, miszerint a német nem lesz tagja a 2021-es mezőnynek.

vettel_2



A Vettel körüli ügyletek kapcsán általában jól értesült Bild azonban most robbantotta a bombát: információik szerint a német tárgyalásba kezdett Strollékkal arról, hogy a jövő évtől csatlakozzon az istállóhoz. Pedig a Racing Point csapatvezetője, Ottmar Szafnauer az elmúlt hétvégéken nem győzte úton-útfélen bagatellizálni Vettel érkezésének esélyét, hangsúlyozva, hogy jelenlegi pilótáikkal, Sergio Perezzel és Lance Stroll-lal is hosszú távra terveznek. Perez tavaly újította meg szerződését a csapattal, ami egészen 2022 végéig szól, ráadásul más kötelékei is vannak jelenlegi munkaadójával: Lawrence Stroll két évtizedes kapcsolatot ápol Perez menedzserével, Julian Jakobival, emellett pedig tulajdonképpen a mexikói pilóta volt az, aki egyáltalán lehetővé tette Stroll befektetőcsoportja számára a korábbi Force India felvásárlását egy 2018 nyarán ennek érdekében elindított jogi lépéssel.

A másik pilóta, Lance Stroll azonban a csapat tulajdonosának fiaként, mondani sem kell, még ennél is erősebb szálakkal kötődik az istállóhoz. A Bild értesülései szerint így mindenképpen Perez lenne az, akinek megüresítenék a helyét Vettel kedvéért, ha végül megállapodás születne – a lap úgy tudja, július 31-ig a Racing Point életbe léptethet egy kilépési záradékot a mexikói szerződésében, és egy hétszámjegyű, dollárban értendő összeg fejében mégis megválhat Pereztől.

A Servus TV-ben a Vettel és az Aston Martin közötti jövő évi házasság kapcsán már beszélt is Gerhard Berger, aki korábbi, Toro Rossó-s csapatfőnökeként jól ismeri Vettelt, korábbi F1-es pilótaként pedig a sport ügyintézési szokásait is. „Az F1-ben ez mindig úgy megy, hogy ha egy témát felkapnak a paddockban, akkor az sohasem alaptalan, és valószínűleg már a megállapodás is megszületett.”

Döntés Vettel sorsáról a Bild szerint még nincs, ám ha Perez szerződése valóban ilyen szűkös határidőt szab, akkor talán pár héten belül megkapjuk a választ arra, Sebastian Vettelt tényleg a legendás brit márka nevét viselő, a Mercedesszel szoros partnerségben álló istálló színeiben láthatjuk-e majd jövőre.

 

És egy mém a történet kapcsán a WTF1-től:

"Amikor Perez olvassa a Vettel-pletykákat, és eszébe jut, hogy a döntéseket a csapattársának apja hozza..."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?