DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Komoly gondban lehet az európai szezon is

Hosszas huzavona után végül lefújták az Ausztrál Nagydíjat a koronavírus okozta veszély miatt. Jelenleg a járvány uralkodik a világon és a hónapokkal ezután következő európai szezont is elsöpörheti.

Lewis Hamilton az első pillanattól nem értette, mit keres Ausztráliában a Formula-1 mezőnye (különösen annak fényében, hogy a legtöbb fontos sporteseményt az elmúlt napokban és hetekben folyamatosan lemondtak) és nem is érezte magát biztonságban. Mint utólag kiderült, félelme nem volt alaptalan, a McLaren-stáb egyik tagja ugyanis megfertőződve érkezett Melbourne-be.

Botrányosan hosszú közjáték után végül magyar idő szerint éjfél körül hivatalosan is végleg lefújták az Ausztrál Nagydíjat. Bár a hírek szerint többen ezt meg sem várták, Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen már órákkal korábban elindult haza Ausztráliából és nem várta meg a komédia végkifejletét.

A kínai hatóságok szerint a kiindulópontban már leszálló ágba került végre a járvány, Európában azonban jókora az időbeli lemaradás és itt még csak most erősít rá a koronavírus. Éppen ettől tart a Francia Nagydíj főszervezője, Eric Boullier, mivel Franciaországban Olaszország után a második legmagasabb a fertőzöttek száma (több, mint 1700 dokumentált eset), ez pedig komoly veszélybe sodorja a futam idei megrendezését.

Ausztráliából elcuccolnak, óriási kérdés, mikor lesz itt idén Formula-1...


„Egyértelmű, hogy számunkra a biztonság, a nézők és a résztvevők egészsége az elsődleges, mind a médiában, mind a csapatoknál dolgozók részéről. Ha megnézzük, milyen információkat kaptunk eddig a koronavírus terjedéséről, el kell ismernem, hogy semmilyen garancia nincs arra, hogy a Francia Nagydíjat biztosan meg tudjuk rendezni” – ecsetelte véleményét Boullier az Auto Hebdo hasábjain.

Felmerülhet a zárt kapus megrendezés is, ebben az esetben az egykori csapatfőnök nem aggódik, mivel jó előre bebiztosították magukat, így anyagilag nincs mitől tartaniuk. „Akár törölni kellene a futamot, akár nézők nélkül megrendezni, nem kell félnünk, mivel kiválóan biztosítottuk anyagilag a rendezvényt, így a rajongókat teljes mértékben kárpótolni tudnánk” – tette hozzá Boullier.

Elméletileg bő egy hét múlva már a Bahreini Nagydíj következne, de az előzmények fényében egyáltalán nem vegyünk rá mérget, hogy a következő hetekben lesz Formula-1.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: