DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Három csapat akart csak versenyezni

Sajtóértesülések szerint csupán a Red Bull, az Alpha Tauri és a Racing Point támogatta a versenyhétvége megrendezését csütörtök este, a törlés után azonban ők is támogató közleményt adtak ki.

Döbbenetes huzavona után, alig két órával az első szabadedzés kezdete előtt jelentették be hivatalosan, hogy a McLaren csapattagjának pozitív koronavírustesztje miatt törlik a Formula-1-es Ausztrál Nagydíjat. A tragikomédiába torkolló egyeztetések folyamatát a Motorsport.com szakírója, Adam Cooper igyekezett felgöndöríteni: szerinte a McLaren visszalépése után Ross Brawn egy hotelben találkozott a maradék kilenc alakulat vezetőivel, akiknek a nagy része a futam törlését támogatta.

Egyedül Christian Horner, Franz Tost és Otmar Szafnauer, azaz a Red Bull, az Alpha Tauri és a Racing Point csapatfőnökei voltak a versenyzés mellett: elmondásuk szerint ők azért voltak az Albert Parkban, hogy versenyezzenek, viszont első körben ők is csak a pénteki körözést támogatták volna, további fertőzés esetén ők is a verseny törlése mellett foglaltak volna állást. Korábban egyébként arról szóltak a híresztelések, hogy az istállók voksolása 5-5-ös döntetlent hozott, s a Mercedes később „állt át” – akárhogy is történt pontosan, végül épp a címvédő gárda írt levelet az F1 és az FIA vezetésének az évadnyitó törlését kérve.

Péntek reggel a McLaren mellett a Mercedes, a Ferrari, a Renault sem tűnt fel a melbourne-i pálya paddockjában, s a többiek jelentős része is csak összepakolni érkezett meg az Albert Parkba. Végül helyi idő szerint délelőtt 10 óra után nem sokkal született meg a hivatalos bejelentés az Ausztrál GP törléséről: nem sokkal előtte még csak azt jelentették be, hogy a nézőket nem fogják beengedni a hétvégén, akiknek természetesen visszatérítést ígértek.

Mindenesetre a végső döntés után szinte az összes csapat úgy fogalmazott közleményében, hogy bár sajnálják a futam elmaradását, teljes mértékben támogatják a verseny törlését, és ez volt a helyes döntés. Még az Alpha Tauri és a Honda is így nyilatkozott, egyedül a Red Bull közleményéből hiányzott ez a megállapítás: náluk annyi szerepelt, hogy a dolgozóik egészsége érdekében mostantól arra koncentrálnak, hogy a személyzetük a lehető legbiztonságosabban és leghamarabb hazajuthasson – bár azt ők is kiemelték, hogy az emberek egészsége a prioritás, hiába sajnálják a törlést.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: