DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Komoly veszélybe került az Ausztrál Nagydíj megrendezése

Hetekkel ezelőtt még csak elméleti fejtegetés volt, most azonban két istállónál is dolgozók kerültek karanténban Melbourne-ben. Az illetékes hatóság simán lefújja a futam megrendezését, ha szükséges.

A kiindulópontban, Kínában ugyan már talán túllendültek a megállíthatatlanul terjedő járvány nehezén és hosszú hónapok után végre csökkenni kezdett a megbetegedések száma, a többi kontinensen még csak most jön a java. A sporteseményeket sem kíméli a kór, világszerte egyre másra mondják le a mérkőzéseket és versenyeket.

Néhány napja még biztosnak tűnt, hogy Melbourne-ben legalább a Formula-1-es szezon elrajtolhat, most azonban ismét alapjaiban ingott meg a bizalom, ami az egészségügyi helyzetet illeti. A McLarennél és a Haasnál is találtak gyanús eseteket a paddockban, a pilóták közül pedig többen is nyíltan kritizálják az F1 vezetőit, hogy a pénz fontosabb, mint az egészség.

Az egyik leghevesebb éppen a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, aki szerint egyáltalán nem is kellene most Ausztráliában lenniük. Victoria állam fő egészségügyi vezetője, Brett Sutton arról tájékoztatott csütörtökön délelőtt, hogy amennyiben az imént említett istállók szakembereinek vizsgálatának eredménye bármelyik esetben is pozitív lesz, az komolyan veszélyezteti a teljes versenyhétvége megrendezését.

Ismét alapjaiban vált bizonytalanná az idénynyitó megrendezése


„A többször is emlegetett három stábtagra gondolok most. Ha a koronavírusra végzett tesztelések pozitív eredményt hoznak, azonnal képbe kerülnek azok az emberek is, akikkel szoros kontaktusba kerültek az elmúlt napokban. Ez a karantén pedig könnyedén veszélyeztetheti a versenyt magát is” – idézi Brett Suttont a Grandprix247.com szakoldal.

„Amennyiben ez ténylegesen arra kényszerítene minket, hogy lefújjuk a teljes versenyt, akkor meg fogjuk hozni ezt a döntést. Zártkapus versenyhétvége? Nem hinném, hogy a tömeg lenne most a fő probléma. Jelenleg az a legfontosabb, hogy az F1-es stábtagokat egymástól a lehető legjobban különítsük el” – tette hozzá Sutton.

Nem egész egy nappal az idény első versenyhétvégéje előtt még mindig nem tudhatjuk tehát pontosan, egyáltalán lesz-e Ausztrál Nagydíj. A helyzet óráról órára változhat, ahogy ezt az utóbbi napokban megszokhattuk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: