DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamar dobhatja 2020-at a Ferrari, ha nagy lesz a hátránya

Bár egyelőre bíznak benne, hogy gyorsan orvosolni tudják az idei autó esetleges gyengeségeit, Mattia Binotto elismerte: ha nagy lesz a lemaradásuk, korán átállhatnak a 2021-es fejlesztésekre.

A következő, 2021-es idényben az elmúlt évek legnagyobb szabályváltozási csomagja érkezik a Formula-1-be, így több csapat képviselője is elmondta már, hogy kulcsfontosságú lesz, hogy ki mikor kezd el inkább a jövő évi autóra koncentrálni. Toto Wolff, a címvédő Mercedes első embere szerint például egy kései átállás akár fél másodperces körönkénti lemaradást is eredményezhet 2021-ben.

Értelemszerűen azok az alakulatok dönthetnek könnyebben az erőforrások átcsoportítása mellett, akiknek hamar elszáll az esélye egy komoly eredmény elérésére 2020-ban. Márpedig a tesztek alapján úgy tűnik, a Ferrari például hátrányban lehet a másik két élcsapathoz, a Mercedeshez és a Red Bullhoz képest – sőt, ők maguk úgy érzik, hogy akár még a Racing Point is veszélyes lehet rájuk.

ferrari-barcelona-teszt-1



Éppen ezért a barcelonai felkészülés végeztével neki is szegezték a kérdést Mattia Binottónak, a maranellóiak csapatvezetőjének, hogy ha nem lesz esélyük a vb-címért harcolni, hamar átállnak-e a 2021-es autó fejlesztésére, mire az olasz szakember nem zárta ki ezt az opciót – igaz, elmondása szerint egyelőre nem gondolkodnak ezen:

„Hogyan fog hatni a 2020-as felzárkózás a 2021-es projektre? Ez egyértelműen egy jó kérdés” – idézi Binottót a Motorsport.com. „Úgy vélem, meg kell találnunk a megfelelő kompromisszumot. Szerintem még eléggé az idény elején vagyunk, így nem is hozhatjuk máris hátrányba a teljes szezont. Szóval az évad elején egyértelműen nyomni fogjuk a 2020-as fejlesztéseket, ahogy csak tudjuk, mivel időbe telik, hogy kiismerjük az autónkat és a gyengeségeit. Remélhetőleg utóbbiakat a lehető leghamarabb meg is tudjuk oldani.”

„Ha úgy látjuk néhány futam után, hogy a lemaradásunk túl nagy, akkor fontolóra vehetjük az említett lehetőséget. De még nagyon korán van, még csak néhány tesztnap ment le. Úgy vélem, van néhány dolog, amit igen hamar orvosolhatunk az autón, szóval egyelőre tartjuk magunkat az eredeti tervhez 2020-at és 2021-et illetően.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: