DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen: Sokkal jobbak vagyunk, mint tavaly

A Red Bull új autója Max Verstappen szerint egyértelmű előrelépés a tavalyihoz képest, azonban a holland kiemelte, hogy erősnek kell lenniük szombaton és vasárnap is.

A második teszthét első napja igencsak nehézkesen indult a Honda-motoros csapatok, így az Alpha Tauri és a Red Bull számára, hiszen az első két órában nem is láthattuk a pályán őket, valószínűleg motorgondokkal küzdöttek.

Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy Max Verstappen autója megállt a szerdai nap vége előtt néhány perccel, így a holland autója által okozott piros zászló egyben a gyakorlás végét is jelentette.

Azonban Verstappen ennek ellenére nem elégedetlen és úgy véli, az idei autó sokkal jobban sikerült, mint a tavaly használt RB15-ös: „Az idei autó egyértelműen fejlődés a tavalyihoz képest és amennyiben a világbajnoki címért akarunk harcolni, erre szükségünk is volt” – mondta a Crash-nek Verstappen, akinek esélyeire az üdvözlő ajánlattal most még könnyebben fogadhatsz.



„Jónak kell lennünk szombaton és vasárnap egyaránt. Már tavaly is volt jó néhány olyan verseny, mikor az autónk egész hétvégén kiegyensúlyozott volt, de máskor már nem voltunk annyira erősek a kvalifikáción, szóval összességében mindenképpen előrelépésre volt szükségünk, mi pedig dolgoztunk is ezen keményen.”

Verstappen végül a második legjobb idővel zárta a tesztnapot, ennek azonban nem tulajdonít fontosabb szerepet: „Akármilyen beállítással is megyünk, mindig tövig nyomom a gázt, eddig pedig nem volt probléma az autóval. Nehéz most megmondani, hogy kellően gyorsak vagyunk-e, mivel ez csak egy teszt és nyilvánvalóan a pálya karakterisztikája sem egyezik a melbourne-ivel.”

„A legfontosabb, hogy már rengeteg beállítást ki tudtunk próbálni, amivel be tudjuk majd hangolni az autót a szezonnyitóra, hogy Melbourne-ben már ne kelljen azzal bajlódnunk, hogy egyes helyeken túlkormányzott, másokon pedig alulkormányzott az autó. Arra sajnos egyelőre nem tudok választ adni, miért állt meg alattam az autó, majd megnézzük. Mindenesetre nem volt benne a tervben…” Ha megtippelnéd, hogy a holland hogyan szerepel az idei szezonban, az 1xbet kód segítségével most megteheted.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: