DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Wolff: Különösen nehéz lesz a 2020-as év

A Mercedes csapatfőnöke szerint nagyon nehéz lesz megtalálni a megfelelő egyensúlyt az idei és a teljesen új szabályokat hozó következő idényre vonatkozó fejlesztések között.

Immár hat éve letaszíthatatlan a Formula-1 trónjáról a Mercedes, amely ezzel a sportág leghosszabb sikersorozatát mondhatja magáénak. Toto Wolff csapatvezető viszont idén különösen nehéz szezonra számít, és nemcsak azért, mert úgy véli, a 2019 végén látottak alapján komoly csata várható a három élcsapat között, hanem a 2021-ben esedékes szabályváltozások okán is. Ezzel kapcsolatos okfejtését a GrandPrix247.com szakoldal idézi:

hamilton-mercedes-2020-1



„Komoly büszkeség tölt el mindenkit a Mercedesnél, hogy sikerült megnyernünk a tavalyi világbajnokságokat, amellyel már zsinórban hat duplázásnál tartunk, amit még senki más nem tudott elérni. Ugyanakkor szkeptikus érzések is elfognak minket, mert tudjuk, hogy nem támaszkodhatunk a múlt eredményeire. Idén is mindannyian nulla pontról indulunk, és úgy hisszük, a 2020-as év különösen nagy kihívást jelent majd, mert lesznek csapatok, akik főként erre a szezonra koncentrálnak, és lesznek olyanok, akik átcsoportosítják az erőforrásaikat 2021-re. Rendkívül fontos lesz megtalálni a megfelelő egyensúlyt, ami viszont nem lesz egyszerű.”

„2020-ban nem sokat változnak az eddigi szabályok, így kevesebbet lehet nyerni, azaz több időre és erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy javíts az autón. Másrészt viszont a 2021-es szabályok annyira eltérőek, hogy arra is rengeteg idő kell, hogy felkészüljünk” – magyarázta Wolff. „Minden egyes hónap késéssel nehezebb lesz utolérni az ellenfeleket. Emellett érvénybe lép a költséglimit is, amely miatt kevesebb erőforrás áll majd rendelkezésre 2021-ben. A célunk viszont egyértelmű: 2020-ban és 2021-ben is szeretnénk versenyképesek lenni. Nagy kihívás ez, de minél nagyobb, annál jobban tetszik nekünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: