DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Mercedes: Az első perctől hármas csata lesz

A tavalyi szezon második felében látottak alapján a Mercedes technikai igazgatója, James Allison arra számít, hogy az első pillanattól háromesélyes lesz a világbajnoki csata.

A Mercedes, azok után, hogy pénteken bemutatta 2020-as technikáját, egyből be is járatta a W11-et Silverstone-ban, egy filmforgatási nap keretein belül. Mind Valtteri Bottas, mind a délután beülő Lewis Hamilton elégedetten szállt ki a Mercedesből.

A csapat technikai igazgatója, James Allison elmondta már, miben változott meg a W11 a W10-eshez viszonyítva, most pedig azt taglalta a Grand Prix 247 oldalán, hogy milyen szezonra számít.

„Tavaly már az első versenyeken megalapoztuk a világbajnoki címünket, hiszen fantasztikusan kezdtünk, így az ellenfeleinknek nem igazán volt rá lehetősége, hogy érdemben beleszóljanak a küzdelembe. Arra számítunk, hogy 2020 ott folytatódik majd, ahol 2019 véget ért, szóval az első pillanattól háromesélyes lesz a csata, nem lesz lehetőség hibákra.”



Az istálló csapatfőnöke, Toto Wolff szerint nem mindenki fog az idei szezonra fókuszálni, miután jövőre jelentős szabályváltozások lépnek életbe, és már ők is fél szemmel a 2021-es autóra figyelnek.

„Lesznek csapatok, melyek rengeteg energiát szentelnek majd a 2020-as szezonnak és lesznek olyanok is, melyek már az első perctől inkább 2021-re fókuszálnak majd. Nekünk is meg kell majd találnunk a tökéletes egyensúlyt, ami nem lesz könnyű.”

Ezután Allison vette vissza a szót, aki elmondta, mik az eredeti tervei ezzel kapcsolatban a Mercedesnek: „Ha jó munkát végeztünk aerodinamikai téren és a tesztpadon is azokat az eredményeket kaptuk, amiket a pályáról fogunk, akkor a hat tesztnap alatt szépen be is fejezhetjük az idei autó alapozását. Viszont amennyiben hiba csúszott a számításainkba, akkor alig lesz időnk felkészülni Melbourne-re.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: