DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Boullier: A Red Bullnál kizárólag Verstappen számít

A McLaren és a Lotus egykori csapatfőnöke szerint nem meglepő, hogy Max Verstappen csapattársai rendre szenvednek. Úgy véli, világos, hogy a Red Bull a hollandra épít fel mindent, csak ő számít.

Sok szakértő szerint Daniel Ricciardo is azért írt alá az egyértelműen gyengébb erőt képviselő gyári Renault-hoz tavaly nyáron, mert tartott Max Verstappen egyre növekvő erejétől, illetve attól, hogy az energiaitalos istálló – kimondva, kimondatlanul – szépen fokozatosan a fiatal holland köré épül.

Pierre Gasly Formula-1-es pályafutása sem éppen könnyen megmagyarázható eddig. A tavaly, félig újoncként a Toro Rossónál nyújtott produkciója alapján megkapta az esélyt, hogy Ricciardo megüresedett helyét átvegye az anyacsapatnál. Ott azonban rendkívül harmatos teljesítménnyel rukkolt elő, pedig senki nem ezt várta, tavaly kifejezetten nagyokat villantott a faenzai kiscsapattal.

Annyira nem ment neki, hogy a Magyar Nagydíj után Helmut Markóék megcserélték Alexander Albonnal, így a fiatal francia újra a Toro Rossónál találta magát. Ott azonban igen gyorsan újra magára talált, kiemelkedően jól vezetett, aminek megkoronázásaként Brazíliában második helyen ért célba.

Boullier szerint a Red Bullnál minden Verstappenre épül, a többiek statiszták


De mi okozza ezt a hullámzást a pilóta teljesítményében? „Nem hinném, hogy túl nagy volt a kabát neki az anyacsapatnál. A Red Bullnak egészen különleges struktúrája van. Jó ideje az a stratégiájuk, hogy bármi áron egyetlen vezérpilóta véleményére adnak, köré építik az egész csapatot” – ecsetelte véleményét Eric Boullier az Ouest France hasábjain.

„Amikor pedig minden a helyére kerül, a csapat magas szinten teljesít, gyári támogatásban részesül és egyértelműen Max Verstappen a vezérpilótájuk, akkor igazából nincs már ott hely másnak. Ez nagyon nehéz szituáció bármelyik versenyzőnek, kissé egyedül hagyják fiatal pilótáikat egy ilyen nehéz helyzetben.”

„Kétségtelen, hogy minden és mindenki Verstappen körül forog. Milyen érdekes, hogy Pierre (Gasly) visszakerült a Toro Rossóhoz és láthatjuk, hogy azonnal milyen kiválóan teljesít, még sokkal jobban, mint tavaly. A fiókcsapat vezérévé vált, pont úgy, mint ahogy Verstappen teszi a Red Bullnál” – tette hozzá a francia szakember. A kérdés az, hogy a jövőre várható erős pilótakeringő mennyire érinti az élcsapatok versenyzőit, mivel a hírek szerint a Ferrari szeretné megszerezni Lewis Hamiltont. Ebben az esetben pedig Verstappen távozhat a Red Bulltól.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: