DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Horner: Úgyis mindig a csapat szívja meg a legjobban

Christian Horner szerint, amikor két, azonos istállónál versenyző pilóta csattan a pályán, annak leginkább a csapat issza meg a levét. Most a Ferrarinál kezelhető nehezen a helyzet, de nem egyedi.

Rengeteg vitát váltott ki a szakértőkből és a rajongókból is az egy héttel ezelőtti Vettel-Leclerc koccanás és az ennek köszönhető kettős kiesés. Ennek legkevésbé Maranellóban örültek, bár már hónapok óta tudni lehetett, hogy nem felhőtlen a viszony a két pilóta között, ilyen nyílt összetűzésre még sosem került sor eddig. Nem véletlenül emelte ki Alain Prost is, hogy Hamilton, Schumacher és a többi, nagy sikert elérő pilóta mellett szinte mindig egy vízhordót találhatunk.

Hiába a biztató időmérő edzés és a teljes hétvégi kemény munka, ha a két csapattárs kiejti egymást, akkor ez az egész hiábavalóvá válik. Sebastian Vettel környékén már nem az első ilyen esettel találkozunk, mindenki emlékezetébe élesen bevésődött a 2010-es Török Nagydíj, amikor az élen haladó Vettel és Mark Webber ütköztek össze és kínálták tálcán a győzelmet a fő riválisoknak.

Vettel nem először keveredik ütközésbe csapattárssal


„Az ilyen belső civakodásokat sosem könnyű rendezni és hosszú távú következményei is lehetnek. A különböző istállóknál különbözően közelítik meg a problémát, így számomra is nehéz megítélni a Ferrari mostani szituációját. De végül úgyis mindig a csapat szívja meg az ilyen helyzeteket, úgyhogy nem könnyű ezt megoldani” – idézi a Red Bull csapatfőnökét a Motorsport.com szakoldal.

„Örülök, hogy nem az én pilótáim között történt ez a gond, ez mindig nagy fejtörést okoz. A versenyzők időnként ádáz fenevadakká válnak és igen gyakran alakul ki konfliktus amiatt, hogy mi a jó a csapatnak és mi a jó az egyes versenyzők számára.”

„Sosem könnyű két olyan pilótát kezelni, akik azonos szinten versenyeznek. Amikor pedig versengésük dobogós helyekért és győzelmekért zajlik, akkor még nehezebb a helyzet. Igaz, belegondolva, én is szeretném, ha ilyen luxusban lenne részem, hogy ez legyen a problémám, mert ez azt jelenti, hogy mindkét versenyzőnk győzelmekért csatázik egymással” – fogalmazott Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: